Elveszett templom a kukoricásban
2009. szeptember 7. 14:26
A Perkátát elkerülő leendő út nyomvonalán egy középkori templom maradványait találták meg a régészek: a romok valószínűleg az egykori Nagy-Perkátához tartozhattak - számolt be róla a Fejér Megyei Hírlap.
Korábban
Perkátától északra, a Nyúli dűlőben a 62-es út leendő nyomvonalán folyó megelőző ásatások során egy középkori templom romjai kerültek elő. Dávid Áron, az ásatás vezetőhelyettese elmondta, hogy a templom enyhén patkóíves záródású, oldalhajós. Mintegy 18 méter hosszú, 13-15 méter széles lehetett. Tájolása - mint a közeli síroké is - kelet-nyugat irányú. Belsejében kriptákat találtak. Falak ugyan nem, csak az alap egy része került felszínre, de abban is találtak már több római kori faragott követ.
A templom mellett egy temető is napvilágra került. Most úgy becsülik, mintegy kétezer sír kerül elő. Kicsit távolabb egy másik temetőben további ezer sír lehet a korai vélemények szerint. A másik irányban késő avarkori település nyomait rejti a föld, a közelében pedig késő bronzkori urnasírok találhatók. Az ásatás a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) égisze alatt folyik, Kovács Lóránt Olivér irányításával.
A lelet jelentős, hozzá hasonló a megyében jó ideje nem került elő. Paks-Cseresznyés pusztánál találtak csak ehhez mérhetőt az M6-os építése előtt. Az ottani templomromot azonban egy 1700-as évekből származó katonai térkép még mutatta, a perkátainak azonban nincs írásos nyoma. A szakemberek ezért arra gondolnak, hogy az egykori Nagy-Perkátát találták meg.
Azt azonban nem tudják, hogy mikor semmisülhetett meg ez a település. A leletek a Nemzeti Múzeumba kerülnek, vizsgálatuk lehet, hogy további információkat ad az egykor volt faluról. Az ásatások legalább tavaszig folytatódnak.
Tovább a teljes cikkhez
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap