Zsidó temetőket exhumáltattak a brit hadifoglyokkal
2009. szeptember 2. 12:29 The Daily Mail, The Daily Telegraph, BBC News
A második világháború során az egyik német hadifogolytáborban a brit rabokkal exhumáltatták a közeli zsidó temetőket - derül ki egy nemrég létrehozott adatbázis egyik bejegyzéséből.
Korábban
James Wicketts, egykori hadifogoly szerint a feladat akármennyire megalázó és alantas volt, az őrök nem hagytak más választást számukra. A férfi emlékei az ancestry.co.uk angol családkutató oldal legújabb bővítése során vált elérhetővé, amikor több mint 170 ezer, 1939 és 1945 között elfogott brit katona adatával bővítették az adatbázist.
A kartotékok az Angol Nemzeti Levéltárban eddig is elérhetőek voltak, ám kereshető online formában most első alkalommal kerültek a világhálóra. Az ancestry adatbázis-bővítésében több ismert név is szerepel, így ott megtalálható a James Bond-sorozat Q-ját alakító Desmond Llewelyn is, akit 1940-től öt éven át őriztek a Colditz kastélyhoz közeli Oflag IX-A/Z táborban.
Az oldal adataiból sok, korábban csak személyes visszaemlékezésekből ismert szökési kísérlet valós története is rekonstruálható lesz, így például megtudhatjuk azt is, hogy kik vettek részt abban a kísérletben, amelyből később A nagy szökés címmel készítettek mozifilmet. Az adatbázisban név, rangfokozat, azonosítószám, beosztás és fogolytábor szerint is kereshetünk, és emellett az adatlapok többségéhez személyes visszaemlékezéseket is csatoltak.
Wicketts a világháború során 1940-es elfogásától a lengyelországi Schubionban, a Stalag XXIB foglya volt. Emlékei szerint a körülmények kegyetlenek volt, és orvosi ellátásnak hírét sem hallották. A foglyoknak először a szabadban kellett aludnia, amelynek eredményeként legtöbben tetvesek lettek. Amikorra aztán elkészültek a barakkok, a helyzet csak annyival lett jobb, hogy akkortól már „csak” a patkányokkal kellett viaskodniuk.
Az egyetlen élelmük a krumpli volt, amelyből reggelente kaptak egy apró, és borzalmasan mocskos adagot. A legmegalázóbb azonban nem is ez, hanem a kényszermunka volt. Az egyik feladatuk például az lett, hogy exhumálniuk kellett a közeli zsidó temetőket, majd kifosztani a holttesteket. A legtöbben a genfi egyezményre hivatkozva kérték, hogy ne kelljen ezt tenniük, ám ez süket fülekre talált. A feladat egyébként sokban emlékezte az úgynevezett Sonderkommando tevékenységére, amely Auschwitzban végzett hasonló munkát.
Wicketts szerint egyes őrök durvák és brutálisak voltak. Volt olyan, hogy a mély hóban kellett állniuk, amíg az őrök meg nem unták, és puskatussal el nem kezdték őket ütlegelni. Ez azonban nem volt általános: egy másik fogoly, Harry Tapley egy olyan táborban raboskodott, ahol bajtársias barátság alakult ki a németek és az angolok között. Így volt, hogy a közeli folyóban úszóversenyt rendeztek, és akár a helyiek gyümölcsöseiben is dolgozhattak.
Összesítve: a most közzétett adatok a legnagyobb második világháborús katonai jellegű gyűjteményt jelentik hiszen a szigetországban még több évet várni kell az egykori események titkainak felfeddésére. Bár lassan egyre többet tudunk az akkori eseményekről, a legtöbb katonai dokumentumot 75 évre titkosították, így az igazi szenzációkra továbbra is várni kell.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.