Még mindig rejtélyes a világ legrégibb térképe
2009. augusztus 10. 08:52 The Daily Telegraph, MTI
A világ legrégibb térképe, egy csaknem tizennégyezer éves kőlapocska került elő Spanyolország északi részén egy barlangból.
Korábban
A Zaragozai Egyetem kutatói tizenöt éve próbálják megfejteni, mit is rejtenek a karcolások egy alig 18 centiméter hosszú, 13 centiméter széles, és két és fél centiméter vastagságú kőlapocskán, amelyre 1993-ban bukkantak. A kutatók eredményeiket a Journal of Human Evolution című szaklap legújabb számában ismertetik.
A jelek szerint a karcolások a barlangot körülvevő hegyeket és a kanyargó folyókat ábrázolják. A hegyoldalon még a kőszáli kecskéket is feltüntette az őskori térképkészítő. "Nem tudjuk, hogy mi célból készítették ezt a térképet, ám az nyilvánvaló, hogy igen fontos lehetett azok számára, akik 13660 évvel ezelőtt ezt a barlangot lakták" - fogalmazott a kutatásokat irányító Pilar Utrilla.
Mint mondta, a térképen esetleg valamilyen módon feltüntették azokat a területeket, ahol gombászni lehetett, vagy madártojásokat lelni. Esetleg az akkori legfőbb nyersanyag, a szerszámkészítésre használt kovakő lelőhelyeit vázolták fel. A kutatók szerint az sincs kizárva, hogy a kőtábla volt a fő mesemondó eszköz, de lehet, hogy segítségével tervezték meg a vadászatokat. "Semmi hasonlót nem találtak sehol Európában" - hangsúlyozta a lelettel kapcsolatban Pilar Utrilla.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat
- 7+1 híres merénylet a történelemből
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap