Urániumizotóppal cáfolták a legidősebb mexikói korát
2009. július 20. 08:53 MTI
Alig ötezer éves az úgynevezett tepexpani ember, "akit" csontváza megtalálása után a legidősebb mexikóinak kiáltották ki a tudósok.
Korábban
A tepexpani ember csontvázára az 1940-es években bukkantak egy valamikori tó partján. Földi maradványai mellett mamutcsontokra bukkantak, ebből a tudósok arra következtettek, hogy az illető legkevesebb tízezer éve élhetett, és halálakor a húszas évei végén járhatott. Amikor később csontjait radiokarbonos kormeghatározásnak vetették alá, a kutatók azt állapították meg, hogy "mindössze" kétezer éves, vagyis elvesztette a legidősebb mexikói büszke titulusát.
A liverpooli John Moores Egyetem kutatói, Silvia Gonzales geoarcheológia-professzorral az élen uránizotóp segítségével vizsgálták meg a tepexpani ember földi maradványait, aki a legújabb elemzések szerint körülbelül 4700 évvel ezelőtt hunyt el. A jelentős eltérést a kutatók azzal magyarázzák, hogy a lelet megtalálása után a csontvázat konzerválták, s eközben szennyezték a vizsgálati anyagot. Ez a szennyezés eredményezte a helytelen radiokarbonos kormeghatározást.
A tudósok megvizsgálták azt a területet is, ahol a csontvázat megtalálták, hogy kiderítsék, milyen éghajlati változások történtek a régióban. Ennek érdekében Sivia Gonzales és kollégái négy méter mélységben fúrtak le a kiszáradt Texcoco-tó üledékébe, majd az így nyert mintában elemezték a homokot, agyagot, s vulkanikus eredetű anyagokat. Az üledékben mikroszkopikus diatom-algákat, valamint parányi kagylórákokat találtak. A Texcoco-tó üledéke az elmúlt húszezer év során lejátszódott drámai környezeti változásokról árulkodik. A tepexpani ember életében a tó mély vize hemzsegett a haltól, partjait erdő övezte. Napjainkban az egykorvolt tó vidéke Mexikóváros közelében száraz vidék, ahol legfeljebb a kaktusz él meg.
A térség állandóan változott a 20 ezer év folyamán - ingadozott a víz szintje a tóban, ahogy változott a partjait borító növényzet is. Több vulkánkitörés nyomait is megtalálták a kutatók, e természeti katasztrófák szintén kihatással voltak a tóra. A környezeti változások természetszerűleg befolyásolták az őskori népesség életét is - hangsúlyozták a liverpooli kutatók, akik vizsgálataikról a Quaternary Science Reviews legújabb számában számoltak be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap