Godard filmre viszi a holokausztot
2009. június 24. 13:51 MTI
Jean-Luc Godard 80. éve küszöbén is meglepetést szerez rajongóinak. Spielberg, Polanski és Lelouch nyomdokain haladva ő is megpróbálja filmre vinni a 20. század egyik legnagyobb tragédiáját, a holokausztot.
Korábban
Döntése azonban bírálatokat vált ki mind Franciaországban, mind Amerikában. Két okból is. Az egyik, hogy az új hullám atyja most először olyan alkotásba vág bele, amely technikai és művészeti téren egyaránt teljes szakítást jelent azzal az egzisztencialista, intimista mozival, amelyet 50 éve művel. A másik az állítólagos antiszemitizmusa, amiért már korábban is érte őt kritika - írja a Corriere della Sera című olasz lap.
A film Daniel Mendelsohn The Lost című könyvének adaptációja lesz. A 2007-ben Franciaországban Médicis-díjjal kitüntetett mű a szerző családjának történetéről szól. A 47 éves egyetemi tanárnak hat rokonát deportálták a második világháború kezdetén a lengyelországi Bolechówból. A könyv foglalkozik a kollektív felelősség kérdésével is, de választ maga Mendelsohn sem tud adni. A könyv reflektál egy másik vitatott műre is, amelyet a fiatal francia-amerikai Jonathan Littel írt, és amely egy náci kishivatalnok gépiessé vált magatartását elemzi.
Mendelsohn szerint Godard megértette a könyvet, amit jelez, hogy minden oldalt bejegyzésekkel látott el. "Úgy olvasta, mint egy rabbi, és azt hiszem, ez elég" - nyilatkozta. A forgatókönyvet az izraeli Oren Moverman jegyzi, aki egy Mendelsohn által nagyra értékelt könyvet Bob Dylanről.
Ennek ellenére Franciaországban továbbra is felbukkannak bírálatok. Pierre Assouline, a Le Monde kulturális rovatának sztárújságírója például azt állítja blogjában, hogy Godard-nak problémája van a zsidókkal, és emlékeztet arra, hogy a rendező hogyan vélekedett a Vichy kormánnyal való kollaboráció kérdéséről, és hogy dicséretben részesítette Robert Brasillac fasiszta írót. Hasonló bírálatok helyet kaptak egy új Godard-életrajzban is, amelyet Richard Brody szerzett Everything Is Cinema (Minden csak mozi) címmel. Brody idézi a rendező néhány antiszemita kijelentését, például amikor az amerikai Pierre Braunberger producert "piszkos zsidónak" nevezte, amire nagyon élesen reagált barátja, Francois Truffaut is.
Godard azt nyilatkozta, hogy a holokausztról már a 60-as évek óta készül filmet készíteni. A Corriere della Sera szerint lehet, hogy most válik igazzá Bernard Henri Lévy mondása, amely szerint a rendező "egy antiszemita, aki ki akar ebből gyógyulni".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap