Vasfüggöny épülhet a Terror Háza elé
2009. május 12. 16:58 MTI
Hozzájárult a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottsága keddi rendkívüli ülésén ahhoz, hogy a Terror Háza Múzeum előtti zöldterületen egy szobor-jellegű műalkotással állítsanak emléket a vasfüggöny 1989-es lebontásának.
Korábban
Az 1949-1989-es történelmi korszakot megidéző kompozíció arra kíván emlékeztetni, hogy Magyarországot negyven éven át "vasfüggöny" néven ismert határzár választotta el Nyugat-Európától. A felállításához szükség van a városképvédelmi bizottság múlt heti elutasító döntésének megváltoztatására.
A kulturális bizottság érdemi vita nélkül, csaknem egyhangúlag támogatta a kompozíció felállítását. P. Szűcs Julianna (MSZP), aki tartózkodott, úgy vélte, hogy nem a legszerencsésebb helyre kerül ez a mű, "nem biztos, hogy az Andrássy úti járókelők szeretni fogják ezt". Példaként említette, hogy az esztétikailag kiváló 1956-os emlékmű sincs jó helyen a Felvonulási térnek a jelenlegi részén. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója elmondta: a szobor azt akarja jelképezni, hogy Magyarország nem csak 1956-ban, hanem a vasfüggöny lebontásával is történelmet írt. Fontos, hogy erre felhívjuk a figyelmet - tette hozzá.
A Terror Háza Múzeum Közalapítványa által felkért F. Kovács Attila építész-belsőépítész egyik tervét a Budapest Galéria bírálóbizottsága is támogatta. A szakértők szerint a felállításra javasolt 380 centiméter hosszú, 296 centiméter magas és 80 centiméter széles kompozíció, a brutális, rozsdás lánctömeg szinte eszköztelenül, mégis hatásosan képes érzékeltetni azt, hogy Magyarországot 40 éven át "vasfüggöny" néven ismert határzár választotta el Nyugat-Európától.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap