Rézkori áldozat az autópálya mellett
2009. május 8. 09:29 MTI
Négy emberi és egy állati csontvázra, feltehetően késő rézkori áldozati gödörre bukkantak a Paks melletti Gyapa határában az M6-os autópálya építéséhez kapcsolódó régészeti feltáráson.
Korábban
Hargitai András, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat ásatásvezető régésze szerint Gyapa szomszédságában, egy római kori tanyasias jellegű település nyomai között bukkantak a korban oda nem illő, meglepő leletre. Egy fiatal felnőtt, három gyermek, illetve egy kutya csontváza egymásra dobálva hevert egy gödörben. Nem szabályosan elhelyezve, hanem a gödörbe préselve földelték el a holtakat.
A régész elmondta, hogy folytatják az ásatást: mellékletek, korhatározó leletek, további áldozatok után kutatnak. Egyelőre, mint mondta, csak feltételezések vannak a leletet illetően. A legvalószínűbb, hogy az áldozati gödör késő rézkori, mivel a badeni kultúrára jellemzőek azok a szertartások, amelyeknek feltehetően áldozatul estek a fiatalok, illetve a kutya.
Hargitai András szerint 4-5000 éves csontvázak kerültek elő a földből az ásatások során. A Gyapa melletti lelet ritkaságnak számít, a Dunántúlon két hasonlóról tud a régész. A csontvázak kiemelésének előkészítését szerdán László Orsolya antropológus vezérletével kezdték el. Egyelőre nem lehet megállapítani a fiatalok nemét, mert koruk miatt a nemi jelleg még nem fejlődött ki. A korukat illetően László Orsolya azt mondta, hogy a fiatal felnőtt körülbelül 18 éves lehetet halála idején, két gyermek tinédzserkorú, a harmadik ötéves.
A csontvázak helyzete arra utal, hogy nem természetes halállal haltak meg. A legidősebb áldozat koponyája valószínűleg elvált a gerinctől. Azt, hogy ez erőszakcselekmény nyoma, vagy későbbi bolygatásé, még nem tudják megmondani. László Orsolya szerint nagy valószínűséggel az őskorra jellemző áldozati gödörre bukkantak, a benne fekvők valamilyen rituálé áldozatai lettek. Az antropológus kiemelte, hogy meglepően jó állapotban vannak a csontvázak, amelyek reményei szerint választ adnak a ma még tisztázatlan kérdésekre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.