2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Színjáték lehetett a berlini fal megnyitásának bejelentése

2009. április 18. 11:23 MTI

Günter Schabowski, az egykori NDK állampártjának (NSZEP) egyik volt vezetője visszautasította pénteken azokat a híreszteléseket, amelyek szerint megrendelt újságírói kérdésre válaszolva jelentette volna be a berlini fal megnyitását 1989. november 9-én.

"Teljesen abszurd a felvetés, az olasz újságíró spontán érdeklődött az utazási könnyítéseket bevezető törvény után" - mondta Schabowski a német hírügynökségnek. Az egykori politikus az ANSA olasz hírügynökség egyik tudósítójával készült televíziós interjúban elhangzottakra reagált.

Az olasz hírügynökség újságírója csütörtökön, az MDR televízióban sugárzott beszélgetésben azt állította, hogy 20 évvel ezelőtt nem véletlenül tette fel kérdését Schabowski sajtótájékoztatóján. "Rejtélyes telefonhívást kaptam (még a sajtóértekezlet előtt) az ADN hírügynökség vezetőinek 'tengeralattjáróként' is emlegetett konferenciaterméből. Az NSZEP egyik vezetője, akit én is ismertem, azt kérte tőlem, hogy a sajtótájékoztatón feltétlenül kérdezzek rá az utazási könnyítésekre" - mondta az olasz tudósító.

Az ADN az egykori NDK állami hírügynöksége volt, vezérigazgatója, Günther Pötschke pedig tagja volt az NSZEP Központi Bizottságának. Schabowski 1989. november 9-én, a Központi Bizottság ülése után jelentette be az NDK nyugati határainak megnyitását, az utazási szabadság bevezetését, azt közölve a jelen lévő tudósítókkal, hogy a rendelkezés azonnal hatályba lép. Ezután az NDK polgárainak ezrei tódultak a Berlint kettéosztó falon lévő határátkelőhelyek felé, s a megzavarodott keletnémet határőrök a késő esti órákban megnyitották a sorompókat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár