Látványásatás Kecskeméten
2009. március 19. 18:12
Nyílt ásatási napokat hirdet a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat: a március végére tervezett eseményre mindenkit szeretettel várnak a szakemberek, akik az archeológusok munkájának részleteivel is megismertetik az odalátogatókat.
Korábban
A hamarosan felépülő Mercedes-gyár területének eddig feltárt részein tíz, különböző történelmi korszakból származó település maradványát találták meg a régészek. A kutatások tovább folynak, s most március végén bárki közvetlen közelről szemlélheti meg az ásatási munkálatokat. Az érdeklődők szakszerű idegenvezetés mellett ismerhetik meg a régészek terepi tevékenységének fázisait, s nyomon követhetik a hónapok óta tartó munka szakaszait.
A nyílt ásatási napokon a munkálatokat kivitelező Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat munkatársai választ adnak minden kérdésre, szóljon az általánosságban a régészetről, vagy a konkrét helyszínről, leletegyüttesről. Az ásatási helyszíneken fotózásra és videofelvételek készítésére is lehetőség nyílik.
A nyílt ásatási napok időpontjai: március 25. (szerda), és március 28. (szombat).
A program délelőtt 10.00-tól várhatóan 12.00-ig tart, a részvétel díjtalan.
Jelentkezni Szeiler Vesznánál, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat régészeti projekt-asszisztensénél lehet, a 06-20-347-6354, illetve a 06-1-430- 6030 telefonszámon, valamint a [email protected] e-mail címen.
A szervezők várják csoportok, iskolák jelentkezését is.
Jelentkezési határidő: a március 25-i látogatásra március 23., a március 28-i látogatásra március 25.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap