Felügyelet ellen tiltakoznak az olasz régészek
2009. március 17. 11:06
Az olasz régészek körében széleskörű felháborodást váltott ki az az új törvényjavaslat, amely a régészeti és örökségi helyszínek felügyeletét egy új szervezetre testálná.
Korábban
Az olasz parlament által hétfőn tárgyalt törvényjavaslat egy új civil örökségvédelmi testületet állítana fel, amely a jövőben többek közt a Colosseum, a Palatinus domb, és más helyszínek védelmét és restaurálást irányítaná majd. A tervek szerint az új szervezet külön költségvetéssel gazdálkodna, így a változásokat gyorsan és határozottan, a hagyományos bürokráciát megkerülve érvényesítenék majd.
Az olasz tudományos, és művészeti élet képviselői azonban attól tartanak, hogy ez csak az első lépés abban a folyamatban, amelynek során felszámolnák azt a hagyományos gyakorlatot, amely szerint az állam fedezi és finanszírozza az ásatásokat és a műemlékvédelmet. A javaslat ellen egy online petíciót is fogalmaztak, amelyet több mint 5000 ember írt alá, és a régészek emellett tiltakozásokat szerveztek az olasz kulturális minisztérium épülete elé is.
A tervnek persze vannak támogatói is: szerintük az új testület lehetővé teszi, hogy a kormányzat végre időben lépjen fel a műemlékek védelme érdekében. Az ellenzők szerint azonban ez csak az olasz műemlékek és örökségi helyszínek privatizációjának kezdete, és a testület szakmai érvek helyett úgy dönt majd az egyes épületek felújítása között, hogy melyik hozhat nagyobb turisztikai bevételt.
A vita azonban már régóta tart: tavaly heves tiltakozások miatt nem nevezték ki végül a múzeumi és műemlékvédelmi hatóság élére az olaszországi McDonald's korábbi vezérigazgatóját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.