Harminc éve épül Nagy Heródes templomjának makettje
2009. március 3. 09:43 MTI, The Daily Mail
Harminc éve építi egy brit nyugdíjas Nagy Heródes templomának makettjét. Az 1:100-as léptékű, 6 méterszer 3,66 méteres makett Alec Garrard norfolki kertjében lévő kis épületben kapott helyet.
Korábban
Az első jeruzsálemi templomot, amelyet Salamon király építtetett, s ahol a frigyládát őrizték, i.e. 586-ban pusztították el, amikor a zsidókat a babiloni fogságba hurcolták. A második jeruzsálemi templom építése i.e. 535-ben kezdődött meg és 515-ben avatták fel.
Nagy Heródes uralkodásának 18. évében (i.e. 20-19-ben) kezdte el az akkor már több mint négyszáz esztendős második Templom átépítését. A munka nagyságára jellemző, hogy az egészen Albinus helytartóságáig (i.sz. 62-64) folytatódott, vagyis összesen mintegy nyolcvan esztendeig tartott. A rómaiak 70. augusztus 4-én rombolták le, teljessé téve a 66-ban kezdődött zsidó felkeléssel való leszámolást. A templom lerombolásától kezdve vitatkoznak a tudósok azon, hogy milyen lehetett valójában a második jeruzsálemi szentély.
Alec Garrard, akit gyerekkora óta érdekelt a modellezés, felnőttként olyan nagyszabású projekten kezdett gondolkodni, amelynek véghezvitele élete végéig ellátná tennivalóval. A második jeruzsálemi templom egy-két makettjének láttán ötlött fel benne, hogy sokkal jobbat lenne képes elkészíteni. "Mindig érdekeltek az épületek és a vallás, így felötlött, hogy jó lenne a kettőt ötvözni, s megépíteni a templomot" - magyarázta Garrard, aki három éven át kutatta, hogy milyen lehetett a csaknem kétezer éve lerombolt szentély, mielőtt ténylegesen hozzálátott volna a megépítéséhez.
Az 1:100-as léptékű, 6 méterszer 3,66 méteres makett az alkotó norfolki kertjében lévő kis épületben kapott helyet. A 78 éves farmer eddig 33 ezer órát szentelt életéből a modell megépítésének, külön-külön kiégetve és kifestve minden egyes agyagtégláját. A templom udvarait összesen 4000 aprócska, 1,27 centiméteres, korhű viseletbe öltöztetett alak népesíti be. Egy-egy ilyen figura elkészítése három órát vesz igénybe. Alec Garrard Jézust 32 változatban készítette el. A férfi jelenleg is több órát dolgozik naponta a maketten, mindig újabb és újabb részletekkel megtoldva azt. A legnagyobb bánata, hogy aligha lesz ideje befejezni élete álmát.
A történészek szerint Alec Garrard makettje, amely eddig több ezer érdeklődőt vonzott a világ minden csücskéből, a leghűségesebben adja vissza a valamikori szentélyt. "Számtalan vevő jelentkezett, de a makett nem eladó" - nyilatkozta Alec Garrard, akinek a templom megépítése a legjobb kikapcsolódás. Míg mindenki csodálja a nyugdíjas férfi alkotását, Alec Garrard felesége nincs elragadtatva férje hobbijától. "Őrültnek tart, s azt kívánja, hogy bárcsak egy normális embert választott volna élete párjául" - magyarázta Alec Garrard.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.