Büntethetik a világháborús szovjet győzelem tagadását
2009. február 26. 14:25 MTI
Bizonyos feltételek mellett büntetni lehetne annak tagadását, hogy a Szovjetunió győzelmet aratott a második világháborúban - vélekedett Jurij Csajka, Oroszország legfőbb ügyésze.
Korábban
Csajka újságírók előtt úgy fogalmazott: "A nagy honvédő háborúban aratott győzelem egész népünk nagy vívmánya, amelyet nagy veszteségek árán értünk el. Nem zárom ki, hogy bizonyos körülmények között büntetőjogi felelősségre vonást is alkalmazzanak". Az orosz főügyész ezzel Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetek minisztere és egyben a dumában kétharmados többséggel bíró, Vlagyimir Putyin vezette Egységes Oroszország Párt vezetőségi tagja előző napi felvetésére reagált, amelyet máris támogatásáról biztosított az orosz elnök konzultatív-tanácsadó testülete, a Társadalmi Kamara.
Csajka a legfőbb ügyészség kollégiumi ülése kapcsán egyebek között elmondta: az ügyészség egyetlen év alatt 66 ezer törvénysértően indított bűnügyet szüntetett meg, és 1,8 millió olyan ügyet tárt fel, amelyben törvénysértő módon tagadták meg a bűnvádi eljárás megindítását.
Csajka a kollégiumi üléshez időzítve cikket közölt a Rosszijszkaja Gazeta című hivatalos lapban, s ebben támogatásáról biztosította egy egységes nyomozati rendszer kialakítását, s a közel másfél éve alakult nyomozati bizottság létrehozását a megfelelő irányba tett lépésnek nevezte. Elmondta: a világon egyedülálló módon Oroszországban több főhatóság is rendelkezik nyomozási hatáskörrel és apparátussal: a terrorizmus ügyeiben például az ügyészség és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), gazdasági bűnügyekben az ügyészség, az FSZB és a belügyminisztérium nyomoz, s az egységesítés hatalmas megtakarítást is jelentene.
Úgy vélte, hogy ha ez az egységes nyomozó szervezet csakis a súlyos bűncselekményekkel foglalkozna, s a kis ügyeket, - amelyek az összes bűncselekmény 70 százalékát teszik ki - például a rendőrségre bíznák, erősen csökkenne a börtönben lévők száma. Elmondta: jelenleg közel 900 ezer ember van börtönben, illetve vizsgálati fogságban, noha a korábbi 1,1 millióról 2005-ben már sikerült 740 ezerre csökkenteni számukat. Nem lenne szabad vizsgálati fogságba helyezni azokat, akiknél a várható büntetés nem szabadságvesztés - mondta. Tavaly például 30 ezer ilyen embert helyeztek vizsgálati fogságba, s közülük 17 ezret a nyomozás során szabadlábra kellett helyezni, továbbá összesen 75 ezer olyan ember volt hosszabb-rövidebb ideig őrizetben, akiknek esetében erre nem volt szükség.
Különösen nagy baj, hogy a vizsgálati fogságban az oda kerülők 87 százaléka egy évnél hosszabb időt tölt, noha közülük sokak bűnössége nem bizonyított, és nem nyer bizonyítást később sem - mondta a legfőbb ügyész, hozzátéve, hogy Dmitrij Medvegyev elnök már megbízást adott a szükséges törvénymódosítások kidolgozására.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.