Pereskedés Geronimo ellopott csontjaiért
2009. február 20. 11:10 MTI
Geronimo földi maradványainak feltételezett elrablásáért perelték be az egykori apacs vezető leszármazottai a Yale Egyetem falain belül működő - tagjai között elnököket és más nagy hatalommal bíró személyeket is felvonultató - Koponya és Csontok elnevezésű titkos társaságot.
Korábban
Halálának századik évfordulóján, február 17-én nyújtották be Geronimo leszármazottjai azt a keresetet, amelynek célja az apacs főnök csontjainak visszaszerzése. A benyújtott iratban megnevezésre kerül a Yale Egyetem, a szövetségi kormány és alperesként még Barack Obama amerikai elnök neve is felmerül.
Az indián harcos dédunokája, Harlyn Geronimo elmondta, hogy családja szerint a Koponya és Csontok még 1918-ban lopta el a maradványokat az oklahomai Fort Sill (Geronimo 1909-ben bekövetkezett halálának helyszíne) egy temetkezési helyéről, hogy azt a társaság New Haven-i klubházába, egy kriptába szállítsák. "Teljes szívemből érzem, hogy szelleme sosem nyugodhatott békében" - mondta a dédunoka.
Az állítólagos sírrablás legendáját egy 2005-ben felfedezett levél is megerősítette, melyre a Yale egy történésze talált rá, és amelyet a titkos társaság egyik tagja írt. Az irat szerint Geronimo koponyáját és maradványait, valamint számos lószerszámot is elloptak sírból. Állítólag George W. Bush nagyapja, Prescott Bush is részt vett a rablásban, amelyet az első világháború alatt a sír közelében állomásozó egyetemi önkéntesek egy csoportja vitt véghez. A Yale-től függetlenül működő titkos társaság tagjai között számos elnök, köztük a Bush dinasztia három generációja és sok, az iparban érdekelt személyiség is megfordult.
Harlyn Geronimo most azért küzd, hogy dédnagyapja földi maradványai visszakerüljenek a családhoz, hogy aztán születési helyének közelében, az új-mexikói Gila vadonban helyezhessék végre örök nyugalomra az indián vezetőt. "Nagyon komolyan gondoljuk amit teszünk. Elegünk van már a folyamatos várakozásból, most eljött a mi időnk" - mondta a 61 éves dédunoka.
"Annak biztosítása érdekében, hogy Geronimo minden földi maradványa, valamint az egyéb temetkezési tárgyak visszakerüljenek Geronimo leszármazottjaihoz, a Koponya és Csontoknak és a Yale Egyetemnek kötelessége beszámolni minden olyan iratról, amely a tulajdonában volt vagy van, és minden olyan személyről, aki használható tényekkel tud szolgálni az utódok számára" - mondja ki a kereset. Amennyiben a Yale-en lévő csontok nem az indián vezető maradványai, akkor az egyik Fort Sillben fogvatartott apacséi lehetnek.
A Yale illetékesei nem kommentálták az eseményeket mondván, ők még nem látták a keresetet. A Koponya és Csontok a Borostyán Liga legelitebb rétegeinek végzős diákjai közül választja ki minden évben 15 új tagját, akik titoktartást fogadnak magáról a szervezetről és annak különös szertartásairól. Ezek közé tartozik például a 322-es szám iránti hűség, a szexuális titkok bevallása és egy koponya megcsókolása.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap