Megfejtették a leghíresebb gyerekmúmia titkát
2009. január 30. 08:48 National Geographic News
1920-ban egy olasz orvos a világ egyik legjobb állapotú gyerekmúmiáját hozta létre, ám a pontos receptnek a férfi hirtelen halála miatt nyoma veszett. Hagyatékának átkutatásakor azonban végre fény derült a formula összetevőire.
1920. december 6-án Szicíliában tüdőgyulladásban vesztette életét az alig két éves Rosalia Lombardo. Apja kérésére ekkor egy ismerős, Dr. Alfredo Salafia, olasz preparátor és balzsamozó mumifikálta a testet, és a beavatkozás olyan jól sikerült, hogy a kislány fizikai maradványai tökéletes állapotban maradtak fenn. A Csipkerózsikának is nevezett múmiát nem sokkal később üvegkoporsóban vitték a palermói kapucinus kolostor katakombáiba, ahol azóta egy üvegfal mögött tekinthető meg.
A tökéletes mumifikálás titka azonban elveszni látszott: az eljárást végző orvos ugyanis a beavatkozás után alig két nappal meghalt. Egy olasz antropológus, a Bolzanói Múmiamúzeum igazgatója, Dario Piombino-Mascali most sikerrel fejtette meg a titkot, amelynek segítségével konzerválták a testet. A szakember ugyanis megtalálta Salafia rokonait, akik még mindig őrizték híres felmenőjük hagyatékát. Salafia papírjainak átkutatása során egy kézírásos feljegyzés is előkerült, amelyben a férfi az általa használt balzsamozó anyagokat jegyezte le: eszerint formalint, cinksókat, alkoholt, szalicisavat és glicerint fecskendezett a kislány testébe.
A hatásos baktériumölőnek számító, formaldehid és a víz keverékéből születő formalin mára széles körben elterjedt a balzsamozást végzők között, és azt Salafia szinte elsőként használta ilyen célokra. Az alkohol a katakombában lévő környezeti körülményekkel együtt hatásosan szárította ki Rosalia testét, a glicerin megakadályozta a túlzott kiszáradását, a szalicilsav pedig a gombák ellen védett.
"Igazán élethűvé és ellenállóvá a cink tette Rosalia testét" - szögezte le Melissa Johnson Willams, az Amerika Balzsamozók Szövetségének vezetője - "A cinket Amerikában már nem használják mumifikáláshoz. A cink szinte kővé dermesztette, ha múmiáját kiemelnénk a koporsóból, és talpra állítanánk, gond nélkül megállna a saját lábán". Piombino-Mascali szerint Salafia művész volt, aki "a mumifikálást a legmagasabb szinten végezte."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap