Az orosz avantgárd görög kerülője
2009. január 27. 07:56 MTI
Kalandos volt azoknak az orosz avantgárd alkotásoknak a sorsa, amelyeket ezekben a napokban a párizsi Maillol-múzeumban tekinthetnek meg a látogatók: a Kosztakisz-gyűjteményből kerültek Thesszaloniki szépművészeti múzeumába, amely a maga részéről kikölcsönözte a műveket a párizsi társintézménynek.
G. Kosztakisz (1913-1990) mintegy véletlenül lett gyűjtővé, illetve a történelem tette azzá. Mint az a párizsi Le Monde-ban olvasható, szülei Moszkvába települt görög kereskedők voltak, ő pedig a szovjet fővárosban működő görög nagykövetség sofőrje lett. Egészen addig, amíg az 1939-es szovjet-német paktum, illetve azt követően a hitleri III. Birodalom által Görögország ellen indított hadjárat nyomán a szovjet hatóságok be nem zárták a görög diplomáciai képviseletet. A fiatalember kénytelen volt új állást keresni, a kanadai nagykövetség gépkocsivezetője lett - évtizedeken át.
Ebben a minőségben furikázta 1945-től a kanadai vendégeket a használt árukat forgalmazó üzletekbe és régiségboltokba, és maga is gyűjteni kezdett. Kezdetben ikonokat és 17. századi holland kismesterek ecsetje alól kikerült képeket vásárolt. Később érdeklődni kezdett az 1910-es és 1920-as évek orosz avantgárd mesterei iránt, akik a kubizmus, a futurizmus és az absztrakt festészet vívmányait ültették át orosz földre, dacolva az úgynevezett szocialista realista művészetet pártoló szovjet hivatalossággal, amely a dekadens Nyugat befolyására született, botrányos alkotásokat látott műveikben.
Ezek a festmények, grafikák ilyan körülmények között érthetően nem kerültek sokba. A görög művészetbarát személyes kapcsolatokat épített ki az alkotókkal, köztük Maleviccsel, Popovával, Tatlinnal, és közvetlenül tőlük vásárolt. Kollekciójában helyet kapott Rodcsenko, Kljun, Rozanova, Filonov és megannyi más orosz avantgárd művész, kis lakásába több száz alkotásukat zsúfolta be. Amikor Kosztakisz végül 1977-ben el akarta hagyni az országot, a szovjet hatóságok megegyezést kötöttek vele: a gyűjtemény felét visszatartották, ennek fejében annak másik felét elvihette magával.
A Kosztakisz révén Nyugatra került anyag nagy szerepet játszott az orosz avantgárd világméretű megismertetésében. Már 1981-ben nagysikerű kiállítást rendeztek belőle a New York-i Guggenheim Múzeumban, majd számos amerikai és európai városban. 2000-ben Kosztakisztól Thesszaloniki városának modern művészeti múzeuma vásárolta meg a gyűjteményt. Most a görög intézmény csaknem kétszáz festményt és grafikai alkotást kölcsönzött a Maillol múzeumban rendezett tárlatnak, amelynek célja bemutatni az orosz avantgárd változatosságát és művészeti kísérletezésének jelentőségét a múlt század kezdetétől a sztálini dogmatizmus felülkerekedéséig tartó korszakban.
A látogatók érdekes hasonlóságokat fedezhetnek fel az orosz formabontók alkotásai és Picasso, Braque kubista korszaka, illetve például az amerikai Gaston Pollock művei között, és elgondolkodhatnak a különös úton, amelyet a kiállításon látható képek és rajzok tettek meg, amíg a "dekadens burzsoá művészet" termékeinek kijáró egykori hazai mellőzöttségtől eljutottak a világhírig - és Párizsig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap