Újra népszerű lett Csang Kaj-sek Tajvanon
2009. január 25. 14:33 MTI
A jelenlegi tajvani vezetés döntése értelmében hamarosan visszahelyezik Csang Kaj-sek nevét Tajpejben található mauzóleumára.
A Kínától való teljes függetlenségre törekvő Csen Suj-pien és pártja, a Demokratikus Haladó Párt (DPP) kormányzásának utolsó évében, 2007-ben nevezte át a sziget egykori vezetője, Csang Kaj-sek (Chiang Kai-shek) tiszteletére épített Nemzeti Csang Kaj-sek Emlékcsarnok (mauzóleum) épületét: az új név a Tajvani Demokrácia Emlékcsarnoka.
A tavaly májusi kormányváltás után a Tajvan és Kína közötti politikai közeledés hívének számító Kínai Nemzeti Párt (Kuomingtang) került kormányra, amely vissza kívánja adni a szigetet 1949 és 1975 között diktatórikus módon kormányzó Csang Kaj-seknek járó tiszteletet. Lu Mu-lin tajvani oktatási miniszterhelyettes a South China Morning Post hongkongi napilapnak nyilatkozva elmondta, hogy az emlékhely eredeti nevét tartalmazó feliratot július végéig fogják visszahelyezni a csarnok homlokzatára, Ma Jing-zsou (Ma Ying-jeou) kormánya az ehhez szükséges 1 millió tajvani dollárt (6,5 millió forintot) tavaly augusztusban szavazta meg.
A Tajpej belvárosában található, palotaszerű emlékcsarnok előtti park bejáratára a Csang-párti és -ellenes tüntetők 2007 decemberében történt heves összetűzését követően Csen Suj-pien kormányának megbízására kihelyezték a Szabadság tér feliratot. Az oktatási miniszterhelyettes szerint a jelenlegi kormány az emlékcsarnok körüli park és tér bejáratánál továbbra is meg fogja tartani a Szabadság tér nevet, ugyanis az emlékmű előtti terület már több mint két évtizede játszik jelentős szerepet a demokrácia párti tiltakozásoknál.
A Nemzeti Csang Kaj-sek Emlékcsarnokban visszaállítják a katonai díszőrséget és az óránkénti őrségváltást is, amely korábban a turisták kedvelt látványossága volt - tette hozzá Lu Mu-lin.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap