Nukleáris védőpajzsot akartak a japánok Kína ellen
2008. december 23. 09:48 MTI
A japán miniszterelnök azt kérte 1965-ben az Egyesült Államoktól, hogy hozzon létre nukleáris védőpajzsot a szigetország számára Kína ellen.
Korábban
Mint egy, a titkosítás alól most felmentett korabeli dokumentumból kiderült, Szato Eiszaku, Japán leghosszabb ideig hivatalban lévő kormányfője első washingtoni hivatalos látogatása idején közölte Robert McNamara akkori amerikai védelmi miniszterrel, hogy az amerikai haderők nukleáris támadást indíthatnak Kína ellen "a tenger felől", ha szükséges.
A találkozó előtt egy nappal, 1965. január 12-én fogadta a japán politikust Lyndon B. Johnson amerikai elnök, aki megerősítette: az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett az amerikai-japán biztonsági egyezmény mellett, és megvédi a szigetországot. Kína ugyanis 1964. október 16-án hajtotta végre az első sikeres atombomba-kísérletét, és ez komoly aggodalmakat váltott ki Washingtonban és Tokióban egyaránt.
A Kyodo japán hírügynökség által idézett dokumentum szerint Szato azt is közölte az amerikai védelmi miniszterrel, hogy Japánnak, noha képes lenne rá, nem áll szándékában atomfegyvert előállítani.
Szato 1964 és 1972 között volt Japán miniszterelnöke. Ő volt az, aki 1967-ben bevezette a japán politika három antinukleáris elvét. A parlament által 1971-ben elfogadott elvek szerint Japán nem gyárt, és nem is birtokol atomfegyvereket, továbbá nem enged ilyeneket a területén tárolni. Tokió ugyancsak Szato miniszterelnöksége idején csatlakozott az atomsorompó-egyezményhez. Ez irányú erőfeszítéseit 1974-ben Nobel-békedíjjal jutalmazták.
Ugyanakkor a szigetország Kínához való viszonya fagyos maradt egész kormányzása alatt, a diplomáciai kapcsolatokat sem vették fel, mivel Tokió azt követelte Pekingtől, hogy ismerje el Tajvant független államnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap