Terror az imperializmus ellen
2008. november 25. 14:17 MTI
Az "imperializmus", a fennálló társadalmi rendszer ellen hirdetett harcot a hatvanas évek végétől az egykori hírhedt németországi Vörös Hadsereg Frakció (Rote Armee Fraktion) elnevezésű szélsőbaloldali szervezet, amelynek fő alapítói 1970-ben Andreas Baader, Gudrun Ensslin és Ulrike Meinhof voltak, és akiknek életével egy új német mozifilm és foglalkozik.
Korábban
A terrorista csoport a hatvanas évek háborúellenes, szélsőbaloldali diákmozgalmából alakult ki, s a hetvenes években fegyveres ellenállással és terrorista bűncselekmények végrehajtásával kívánta elérni a fennálló rendszer felbomlását, forradalmi helyzet kialakítását. Abban az időben a németországi fiatalok nagy része szimpatizált a mozgalommal, s noha többségük annak módszereit elvetette, az általa képviselt elvekkel egyetértett. A RAF-nak ugyanakkor nemcsak Nyugat-Németországban voltak támogatói, hanem az egykori kommunista NDK-ban, valamint az arab szélsőségesek, elsősorban a palesztinok táborában is.
A többgenerációs csoport merényletei az állami szervek apparátusai, katonai intézmények - elsősorban németországi amerikai támaszpontok - és a támadott intézményeket a RAF szerint megtestesítő személyek ellen irányultak. Több mint harminc gazdasági vezetőt, jogászt, politikust, katonát és rendőrt öltek meg, köztük Jürgen Ponto bankárt, Siegfried Buback főállamügyészt és Hanns Martin Schleyert, a Német Munkaadók Szövetségének elnökét. A rendőrség a csoport vezetőit a hetvenes évek közepétől letartóztatta, majd életfogytiglani börtönre ítélte. Ulrike Meinhof 1976-ban, Andreas Baader és Gudrun Ensslin 1977-ben a börtöncellában öngyilkosságot követett el. A csoport 1998-ban feloszlatta magát.
A RAF tevékenysége most ismét a figyelem középpontjába került, miután a németországi mozik a közelmúltban kezdték játszani a RAF tevékenységéről szóló, A Baader-Meinhof ügy című filmet. A világhírű Bernd Eichinger producer és Uli Edel rendező filmje a korábbi Spiegel-főszerkesztő és jelenlegi terrorizmuskutató Stefan Aust könyve alapján készült, s minden idők legbrutálisabb német filmje, amely a legszándékosabb könyörtelenséggel kívánja bemutatni a Baader-Meinhof csoport által végrehajtott terrortámadásokat, gyújtogatásokat és robbantásokat, emberrablásokat és gyilkosságokat. Egyben véget akar vetni annak a "hamis szentamentalizmusnak", amely több mint harminc évvel a legszörnyűbb németországi terrorcselekmények után a csoport tevékenységével kapcsolatos nézeteket - bizonyos körökben - még mindig övezi.
Stefan Aust szerint a film a mostani fiatal generáció számára is történelmi üzenet. Az ugyanis rendkívül keveset tud az akkori eseményekről, amelyek a háború utáni Németország történelmének egyik legválságosabb fejezetét jelentették. A RAF néhány korábbi "prominens" képviselője még sokáig életfogytiglani börtönbüntetését töltötte. Christian Klar az egyik leghírhedtebb "második generációs" RAF-tag volt. Szabadon bocsátását követően már csak a "harmadik generációs" Birgit Hogefeld marad börtönben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50