Szent Márton kultuszának közép-európai emlékei
2008. november 7. 10:53 MTI
Szent Márton kultuszának közép-európai emlékei címmel nyílt képzőművészeti kiállítás csütörtökön a Szombathelyi Képtárban, ahol több mint száz, a korai középkortól a 20. századig terjedő időszakból összeválogatott eredeti műtárgy - festmény, grafika, szobor, pecsét, könyv, ötvösmunka, textil - segítségével mutatják be Szent Márton életét.
Korábban
A kiállítást Veres András szombathelyi megyéspüspök nyitotta meg, aki beszédében rámutatott: elgondolkodtató, hogy Szent Mártonnak, az egykori Savaria híres szülöttének, a Szombathelyi Egyházmegye védőszentjének életpéldája még így, 1700 év távolából is mennyire megnyerő, elragadó lelkiségű.
"A krisztusi hitből táplálkozó jótékony szeretete, amely nem hagyta elmenni őt a didergő, ruhátlan koldus mellett, ma is mindnyájunkat elgondolkodtat és tettekre késztet" - mondta, hozzátéve: példája bennünket mai embereket is arra indít, hogy ne zárjuk be szívünket nélkülöző, bajba jutott embertársaink előtt.
"Talán eddig nem is gondoltunk arra, csak ennek a kiállításnak a láttán döbbenünk rá, hogy milyen nagy számban vannak körülöttünk Szent Mártonról készült szobrok, festmények és más művészeti alkotások. Ez a tény szembesít bennünket a valósággal, hogy elődeink, de kortársaink is mennyire szívesen gondolnak Szent Mártonra, s arra, mi őt híressé, sokak előtt példaképpé tette" - hangsúlyozta Veres András.
A 2009. február 22-ig megtekinthető kiállításon bemutatott műtárgyakat számos fotó és térkép egészíti ki, amelyek felvillantják Szent Márton életútjának színtereit, bemutatják azokat a műemlékeket is, amelyek nem mozdíthatók el, például freskókat, üvegablakokat, szárnyas oltárokat és köztéri szobrokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap