Élőáldozatot helyettesítettek a bronzkori agyagfigurák
2008. szeptember 12. 15:04
Kora bronzkori leletmentő ásatás zajlott a nyár folyamán Ipolyságon, az ipari zónában. Egy négyezer évvel ezelőtt létezett település maradványait vizsgálták a régészek - írta a pozsonyi Új Szó.
A gazdag leletanyagot kínáló terület a temetődomb északkeleti oldalán található, nem messze a nemzetközi főúttól. Egy építkezés során, a telken megkezdett földmunkák során találtak néhány tárgyat. A gödrök oldalában szépen kirajzolódtak az elszíneződött talajrétegek, amelyek egyértelműen elárulták: itt valaha egy falu létezett. A kutatás 15x15 méteres alapterületen zajlott, a tárgyak 0,5-1,5 méteres mélységből bukkantak elő. A feltárásban nyolc brit régészhallgató is részt vett Mark Graham vezetésével. A Grampus Heritage alapítványon keresztül 2000-től töltik kötelező szakmai gyakorlatukat Ipolyságon a szigetország leendő régészei.
A nyolc év alatt 120 egyetemista látogatott a városba, eddig főként a 13. században épült premontrei monostorban dolgoztak. A szakmai konzultáns szerepét Jozef Urminský, a galgóci Honismereti Múzeum igazgatója vállalta. A most feltárt objektumban bronzöntéssel is foglalkoztak. Rengeteg bronztárgy töredékét találták meg. A bronz ekkor nagyon értékes volt, ezért gondosan gyűjtötték és újraolvasztották a már elhasznált tárgyakat.
Ráleltek egy másik mesterember műhelyére is, aki fonáshoz használt orsók gombjait készítette. Kerámiacserepeket formázott korong alakúra, majd keresztülfúrta a közepét, és egy bot került a nyílásba. Ez az orsó szinte pontosan olyan, amilyet még száz évvel ezelőtt is használtak. Több féltermék jelezte a munkák különböző fázisait. Korong alakú, de csiszolatlan peremű, félig vagy teljesen átfúrt, lesimítatlan tárgyak kerültek felszínre.
Mintegy ezer tárgy került elő az ásatások során. A leletek 2009-től a Honti Múzeum állandó kiállításának hozzávetőleg a negyedét alkotják majd. Ritka lelet az agyagból készült számos állatfigura. 16 darab bukkant elő a tehénre, birkára, kutyára emlékeztető szobrocskákból. Főként sérülten, de négy-öt darab szinte teljesen épen került felszínre. A kutatások szerint a figurák nem esztétikai célokat szolgáltak, hanem élő állatok helyett áldozhatták fel azokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric tegnap