Újjáépülhet Traianus hídja a Duna felett
2008. augusztus 26. 16:06 MTI
Uniós pénzek bevonásával az ókor egyik építészeti csodájának, a Traianus római császár által készíttetett első Duna hídnak az újjáépítését tervezi Szerbia és Románia - jelentette a belgrádi sajtó.
Korábban
A mai Románia területén lévő Dáciát meghódító, 98 és 117 között uralkodó császár seregei felvonulásának megkönnyítésére veretett hidat az Al-Dunán a mai romániai Turnu Severin és a szerbiai Kladovo között. Az 1127 méter hosszú építményt a kor legnagyobb építésze, a damaszkuszi Apollodórosz tervezte, akinek alkotásai között olyan világhírű építmények szerepelnek, mint a római Pantheon, a császár hódításainak emléket állító Traianus-oszlop, Traianus római fóruma, számos diadalív, s a spanyolországi Alconétar híd.
A remek mérnöki alkotás mindkét végén szobrokkal díszített boltíves kapu emelkedett. A Vaskapu után, de még mindig szűk mederben rohanó Dunába húsz kőpillért állítottak, s ezek tartották a fából készült, boltíves faszerkezettel alátámasztott hídpályát. A híd rekonstrukcióját elsősorban Szerbia szorgalmazza, amely büszke ókori örökségére - nyolc római császár született mai területén, több jelentős romvárossal is rendelkezik -, s igyekszik azt turistaipara szolgálatába állítani.
Traianus hídjának rekonstrukciójára egyelőre 1 millió euró áll rendelkezésre, ami szakértők szerint nem elegendő, de a terv kiötlői állítják: biztos ígéreteik vannak arra, hogy szerb, román és uniós forrásból összejön a szükséges összeg
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.