Megtalálták Shakespeare első színházát
2008. augusztus 11. 13:11 The Daily Telegraph
Az angol régészek London egykori középkori városfalától északra megtalálták a drámaíró első színházát: a Shoreditch-ben folytatott ásatás az elmúlt évek egyik legjelentősebb brit régészeti szenzációját jelenti.
Korábban
Az intézmény neve egyszerűen A Színház (The Theater) volt, a szabadtéri előadóhelyen a nagy drámaíró először maga lépett fel, majd mások játszották műveit. A Színház 1576-ban nyílt meg, és azért építették a városfalakon kívülre, mert ott a hatóságok nem kötötték meg a művészek kezét. A kutatók szerint itt mutatták be először a szerző korai munkáit, így a Rómeó és Júliát, illetve a III. Richárdot is.
A történészek régóta gyanították, hogy az eredeti Színház Shoreditch-ben lehetett, ám erre egész mostanáig nem volt semmilyen kézzelfogható bizonyíték. Az ásatást vezető Julian Bowsher régész szerint még most sem száz százalékban biztosak abban, hogy Shakespeare színházát tárták fel, ám mivel a téglákat - A Színházról is feljegyzett - poligonikus formában rendezték el, ezért több, mint valószínű.
A felfedezés jelentősége még Shakespeare-en is túlmutat: az ugyanis jelentős bepillantást kínál a korai színházépületek történetébe is. Emellett pedig a múlt egybeforrhat a jelennel is, hiszen a helyszínen egy épülő színház megelőző ásatásán kezdtek dolgozni a szakemberek. A The Tower Theatre Company tisztában van a leletek kultúrtörténeti jelentőségével, ezért az ásatások során előkerült leletek alapján újrarajzolják majd az új épület terveit is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap