Kiállítás Rezső királyfi titokzatos életéről
2008. július 11. 08:57
2008-ban ünnepeljük Rudolf trónörökös születésének 150. évfordulóját. E jeles alkalomra emlékezve a Gödöllői Kastélyban időszaki kiállítást rendeztek a fiatalon elhunyt trónörökös tiszteletére.
Korábban
A 2008-as évtől egy három éven átívelő tematikus kiállítás-sorozatot indítottak, amely ugyancsak Erzsébet királynéhoz és a gödöllői kastélyhoz kapcsolódik. A sorozat Rudolf trónörökössel, Erzsébet királyné egyetlen fiával indul, akivel hasonló lelki alkata és intellektusa ellenére sem alakult jól kapcsolata. Alakja és tevékenysége kevésbe ismert, leginkább a mayerlingi kettős öngyilkosság regényes körülményeire korlátozódik. Az elmúlt évtizedekben Magyarországon kiállítás sem foglalkozott vele.
Rudolf közkedvelt személy volt a 19. századi Magyarországon, a népnyelv "Rezső királyfiként" emlegette. Sokszor és szívesen vadászott nemcsak a gödöllői erdőben, hanem az ország több vidékén, pl. Kárpátalján, Erdélyben, ahol vadászkastélya is volt. Ismerte Magyarország természeti, földrajzi viszonyait, könyvet írt délvidéki tanulmányútjáról Tizenöt nap a Dunán címmel. Nagyon jelentős természettudományi, főleg madártani megfigyeléseket folytatott és írásban rögzített, leírásait Alfred Brehm természettudós is felhasználta Az állatok világa - Madarak című kötetében.
Eközben a liberális és antiklerikális nézeteket valló koronaherceg viszonya apjával egyre rosszabb lett. Ferenc József végül már el is zárkózott attól, hogy fiát bevonja az államügyek intézésébe. Rudolf 1887 végén beleszeretett Vetsera Mária bárónőbe, akit feleségül is akart venni. Az alig 17 éves Máriával folytatott viszonyát apja parancsára sem volt hajlandó megszakítani, sőt - a harcosan katolikus Habsburg-család megbotránkozását is kiváltva - házassága felbontásáért a pápához fordult. A depressziós, kétségbeesett trónörökös ekkor vesztette életét: 1889. január 30-án szeretőjével együtt lőtt sebekkel találták holtan a Bécshez közeli mayerlingi vadászkastélyban.
A kiállítást a nagyszámú külföldi látogatóra való tekintettel több nyelven (magyar, angol) feliratozták, illetve a katalógus is ezeken a nyelveken olvasható.
Megtekinthető: 2008. június 05. - szeptember 28. (Lónyay, Lovas és Vadász terem)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Szökőkutakkal és pavilonokkal formálta a Ligetet az Ezredéves Kiállítás
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap