Történelem kezdőknek és haladóknak
2008. május 27. 14:00
Impozáns kötettel jelentkezett a National Geographic: Képes Világtörténetük élvezetes és igencsak színesre sikeredett formában, könnyeden vezet be a világtörténelem főbb folyamataiba és apró titkaiba.
Korábban
A vállalkozás pedig sikeres lett: az érthetően és szórakoztatóan megírt szócikkek ugyanis könnyen emészthetőek, és feldolgozást és az információ befogadását pedig kiemelten gazdag képanyag, mintegy 4000 ábra, festmény, érem, stb. segíti. Az igencsak gazdag tényanyag mellett ugyanis üdítően, mintegy tankönyvszerűen hat, hogy rögtön látjuk is, hogy miről van szó.
Az enciklopédiában ezen felül négy kihajtható, nyolcoldalas magyarázó részlet tárja fel és elemzi a nagyobb folyamatokat, így a francia forradalom, vagy akár a második világháború jelentősebb eseményeit. Több tucatnyi kiegészítő anyagrész enged betekintés a főbb vallások és eszmei áramlatok részleteibe, és ezen kívül a legnagyobb politikusok, államférfiak és művészek életét is megismerhetjük.
Szintén pozitívum a könyvön végighúzódó, a lap alján található időskála, amely segít egymáshoz rendelni, térben és időben elhelyezni az emlegetett neveket, fogalmakat és dátumokat is. Az itt található színkódok az adott tárgyak vagy témák könnyebb azonosításában segítenek.
A hasonló kezdeményezések, illetve fordításból készülő enciklopédiák és lexikonok egyetlen buktatója a helyesen magyarított nevek és kifejezésekben rejlik, ám e téren sem kell meglepetéstől tartanunk, a könyvet fordító és lektoráló gárda ugyanis minden apró részletre odafigyelt.
Kinek ajánljuk: mindenkinek, akit érdekel a történelem, illetve azoknak is, akik eddig nem foglalkoztak a múlt útvesztőivel, hiszen a könyv alapján biztos kedvet kapnak majd hozzá.
Képes Világtörténet. Ford.: Berényi Gábor, Boris János, Lukács Laura, Pásztor Péter. Geographia Kiadó, 2007. 656 o. Ára: 9999 Ft
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap