Luxusingatlan a pesti zsidónegyedben
2008. május 23. 11:00
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ellenzi a Dohány utcai zsinagóga mögötti Herzl Passage ilyen formában történő felépítését.
Korábban
`Elkötelezettek vagyunk, hogy a zsidónegyed megmaradjon, és ennek a területnek a kinézete ne változzon, mert egészében gyönyörű, legalábbis a történelem egy lenyomata` - szögezte le a Mazsihisz elnöke, majd hozzátette, `még a legértéktelenebb épületet is meg kell óvni, mert így marad meg ennek a városrésznek a szövete`.
Feldmájer Péter emlékeztetett arra, az építkezés etikai, jogi és építészeti problémákat is felvet: a Síp utca és a Dohány utca között felépülő nyolcemeletes épületszárny mellett `súlyosan károsodik majd a Dohány utcai zsinagóga látképe, amely Magyarország három legszebb épületének egyike`.
Mint elmondta, a beruházás ötlete Tordai Pétertől, a Mazsihisz korábbi elnökétől származik. Úgy vélte, "aki a Mazsihisz vezetője, annak nem szabadna a zsinagóga szomszédságában üzletelnie". Ráadásul az ügyben érintett ingatlanokra vonatkozó vételi ajánlat a hitközséghez érkezett, Tordai Péter azonban saját üzleti körébe vonta az építkezést - tette hozzá.
Feldmájer Péter hangsúlyozta, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) által 2006 júniusában kiadott, a területre vonatkozó első építési engedély még csak egy szint ráépítését tette volna lehetővé, fél évvel később azonban ez a mondat az újabb engedélyből már kimaradt. "A Síp utcai ház bontásánál a zsidó múzeum falán repedések keletkeztek, a KÖH azonban nem lépett az ügyben. Ha egy ilyen, viszonylag csekély beavatkozással járó építkezés ekkora rezgéseket keltett, mi fog történni, mikor egy 4-6 emelet mély gödröt ásnak ugyanitt?" - tette fel a kérdést.
Aki megálmodta Izraelt |
Mint kiderült, a beruházást megvalósító céget, a tervekkel és engedélyekkel együtt Tordai Péter időközben eladta egy spanyol befektetőcsoportnak. "A hatóságok dolga, hogy a befektetőkre nyomást gyakoroljanak. Ha ezt nem érzik, nyilván a kisebb kiadással járó megoldást fogják választani az építkezés során" - vélte az elnök.
Feldmájer Péter ezért azt várja, hogy az ügyészség vizsgálja meg, nem történtek-e törvénytelenségek, eljárási hibák az ügy során. Úgy vélte továbbá, hogy a Mazsihisz kezében is vannak még jogi lehetőségek, ezekről azonban nem kívánt részleteket elárulni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap