Méltatlannak tartják a pesti zsidónegyed fejlesztését
2008. február 13. 10:00
Ne a tervezett formában valósítsák meg a Dohány utcai zsinagóga melletti telken a Herzl Passage nevű projektet - kérte nyilatkozatában az ÓVÁS! Egyesület.
Korábban
Az egyesület emlékeztetett arra, hogy tavaly novemberben UNESCO-szakértő érkezett Budapestre "a védett negyedben zajló bontások és az ehhez a projekthez hasonló, lakópark jellegű, ide nem illő építkezések kivizsgálására"; jelentése és ajánlásai a közeljövőben várhatók. Az ajánlások be nem tartása a világörökségi cím elvesztésével jár - hangsúlyozta. Időközben a VII. kerületi önkormányzat a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal kötött megállapodás nyomán az érintett területen változtatási tilalmat rendelt el, amíg a készülőben lévő új építési szabályozás életbe nem lép - idézte fel a szervezet.
Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Hámori József alelnök, a Magyar UNESCO Bizottság elnöke a budapesti Tudomány Világfóruma (WSF) előkészítéséről folytatott megbeszélést Macuura Koicsiróval, az UNESCO főigazgatójával és Walter Erdelen főigazgató-helyettessel Párizsban. A rangos eseményre negyedik alkalommal 2009 október végén, a magyar fővárosban kerül sor. A hagyományosan az MTA által szervezett, s aktív UNESCO-támogatással a nemzetközi tudományos együttműködés vezető eseményévé vált világfórum egyik célja a sorozatot elindító 1999-es Budapesti Tudományos Világkonferencia óta eltelt tíz év eredményeinek összegzése, valamint a fenntartható fejlődés tudományos, társadalmi, oktatási és gazdasági vonatkozásainak feltérképezése. Kiemelt figyelem irányul majd a fejlődő országokat érintő kihívásokra. A Magyarország számára nagy nemzetközi sikert hozó kezdeményezés eddigi eredményeihez egyebek között hozzájárult az UNESCO részéről nyújtott legmagasabb szintű támogatás. Az MTA elnöke a rendezők, valamint a magyar kormány nevében meghívta a világfórumra Macuura főigazgatót, aki a meghívást köszönettel elfogadta. Vizi E. Szilveszter korábban elmondta: a következő világfórumra a szervezők szándékában áll meghívni José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét is, "mivel 2009 az Európai Unió döntése értelmében a kreativitás, az innováció, a közoktatás és a kultúra éve lesz", valamint a szervezőbizottság szeretné, ha 2009-ben Sólyom László köztársasági elnök megismételné a tavalyi világfórum nagysikerű államfői paneljét, a "zöld elnökök" környezetvédelemnek szentelt találkozóját. |
A 19. század végén épült, Síp utca 8. és 10. szám alatti házakat, amelyek 2005 óta egyedi műemléki védettség alatt álltak, 2007 végén lebontották. A bontási engedélyt a befektető még a műemléki védettség hatályba lépése előtt kapta meg a VII. kerületi önkormányzattól.
A Síp utcai házaknak csak a homlokzati falai és első traktusa maradt meg, alájuk négyszintes mélygarázs, föléjük még három emelet, mögéjük pedig nyolcszintes szárnyak épülnek, a beruházásban érintett harmadik műemléképület, a Hild József által tervezett Dohány utca 10. udvarára pedig szintén nyolcemeletes épület kerül - ismertette az ÓVÁS! a Herzl Passage terveit.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap