Múzeummal írják újra a tibeti történelmet Kínában
2008. április 21. 17:00
Korábban
Kellemetlen epizódok színesítik a múltat
A most megnyíló múzeumot is egy ilyen közösség, a pekingi Kínai Tibetológiai Kutatóközpont kollektívája hozta létre: az ott dolgozók nemzetközi szakkonferenciákon, és internetes oldalakon próbálják elfogadtatni az általuk megírt történelmet. A Központ igazgatója, Lian szerint számukra `az igazság a legértékesebb, hiszen mindenki elmondhatja a véleményét, de azt nem árt bizonyítékokkal alátámasztani`. Ez pedig a korábbi tisztogatások, a kulturális forradalom és a szisztematikus dokumentumégetések tükrében talán nem is olyan egyszerű.A történetírók abban általában egyetértenek, hogy Kína és Tibet a Jüan-dinasztia alatt, az 1270-es évek és 1368 között egyesült először, ám a vita most ezen kapcsolat természetén folyik. A száműzetésben élő tibeti kormányzat szerint a buddhista lámák mintegy spirituális tanácsadókká váltak az uralkodók mellett, amely nem jelentette a helyi függetlenség vagy önállóság feladását. A kínai kutatók szerint ez tévedés: a Tibettel kapcsolatos dokumentumok ugyanis azt hangsúlyozzák, hogy azt akkor Kína szerves részének tartották, sőt a dalai láma kiválasztása is császári hatáskör volt.
A múlt manipulálása kapcsán a kínaiak számára pedig az jelenti a legnagyobb akadályt, hogy Tibet megszállása kapcsán saját 19-20. századi történelmükkel, és gyarmatosítások eseményeivel is szembe kéne nézni. A Kínával foglalkozó politológusok és elemzők szerint mindemellett nagyon fontos, hogy a helyi kutatók sokszor kiváló, és szakmailag tökéletes munkát végeznek. Sokan azonban a veszélyes áthallások és aktualitások miatt nem mernek a 13. század utáni tibeti történelemmel foglalkozni.
Mostanra azonban úgy tűnik, semmi nem állhat a múzeum útjába: az olimpiai játékok előtt egy hatalmas ceremóniával avatják majd fel az épületet.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap