Sikeres volt a nyílt ásatási nap
2009. március 30. 12:02
Az egyéni érdeklődők mellett több középiskola és általános iskola diákjai látogatták meg március 25-én Kecskemét határában, a leendő Mercedes-gyár területén folyó ásatást.
Korábban
A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat régészei három lelőhelyen vezették körbe a látogatókat. Mindeközben az érdeklődök betekintést nyerhettek a terepi régészet mindennapjaiba, megismerhették a feltárás folyamatának egyes fázisait.
Sokan most jártak először ásatáson, s egészen más elképzeléseik voltak a régészetről. Ez azonban nem szegte kedvüket, sőt, a mostoha időjárási körülmények dacára kitartóan járták végig a lelőhelyeket, és nagy érdeklődéssel hallgatták a régészek idegenvezetését, fogták kézbe az eddig földben rejtőző leleteket.
A valaha volt Árpád-kori és szarmata falvak maradványait a feltárás végeztével visszatemetik majd, így a látogatók talán utolsókként láthatták az egykori települések nyomait. Ugyanakkor – a pontos feltárási dokumentáció eredményeképpen – az ásatás során szerzett információk feldolgozhatók maradnak a tudományos szakemberek számára.
A kísérő tanárok egybehangzó véleménye szerint nagyon jó ötlet, hogy a tanulók betekintést nyerhetnek a régészek munkájába, s a szarmata, valamint az Árpád-kori leletegyüttesek megismerése hasznos segítséget nyújthat történelmi, helytörténeti ismereteik gyarapításában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap