Muzeológusok oktatják az afroamerikai örökségvédelmet
2008. február 7. 15:00
A Smithsonian Múzeum egynapos előadásokat tart arról, hogy miként lehet megőrizni a régi leveleket, fényképeket, ruhákat, gyűjteményeket, könyveket és papírokat.
Korábban
Az ötlet gazdája Lonnie Bunch III, a 2003-ban kongresszusi határozattal Washingtonban létrehozott múzeum alapító igazgatója. "Azon gondolkodtam, hogy tudjuk majd összegyűjteni azt a csodálatos történelmet, amely az emberek otthonaiban rejtőzik, és rájöttem, hogy ez a történelem - a nagymama takarója és a nagynéni sálja - veszélyben van."
A program keretében felbukkant tárgyak egy része bekerülhet a múzeum gyűjteményébe. Bunch azt is el akarja érni, hogy az emberek vigyék be ezeket a kincseket a helyi könyvtárakba, múzeumokba és intézményekbe, hogy kutatási célokra használhassák őket. "Segíteni szeretnénk, hogy az emberek emlékezzenek, és felismerjék, hogy történetük történelem."
Evelyn Johnson édesapja például soha nem beszélt szívesen a második világháborúban töltött évekről. Mérges volt, mert a fekete katonák a tengerentúlon a szabadságért harcoltak, otthon viszont csak diszkrimináció várta őket. A lány azonban mégis megtudott valamit apja múltjáról abból 30 levélből, amelyet édesanyjának küldött az észak-afrikai és olasz hadszíntérről. A megörökölt levelek ceruzával íródtak, és még mindig az eredeti boritékban feküdtek. Megóvásukra most ritka alkalom kínálkozott.
Johnson édesapja örült, hogy lánya elvitte a leveleket a program keretében tartott tanfolyamra. Szakértők szerint a leveleket szét kell hajtogatni, hűvös, száraz, fénytől védett és egyenletes hőmérsékletű helyen kell tartani. Johnson komolyan veszi a tanácsokat. "Azt hisszük, hogy helyesen járunk el, ha egy sarokban őrizgetjük ezeket az értékeket. Pedig nem így van. Szükségünk van arra, hogy megtanuljuk, hogyan kell őket megőrizni a következő nemzedék számára" - mondta Johnson.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.