Bécsbe költöznek Tutanhamon kincsei
2007. december 13. 08:00
2008 tavaszától a Tutanhamon fáraó sírjából és más ókori egyiptomi lelőhelyekről származó 140 darabból álló kincsgyűjtemény lesz megtekinthető Bécsben.
Korábban
"Tutanhamon sírját 1922-ben fedezték fel és azóta a fáraó története a világon mindenhol rabul ejtette az emberek szívét. Azok a kincsek, melyeket Tutanhamonnal együtt temettek el, minden képzeletet felülmúlnak. Nagyszerű lehetőséget kapunk, hogy bepillanthassunk múltba" - nyilatkozta a tárlat kapcsán Zahi Hawass, egyiptomi főrégész.
A kiállításon 2500-4600 éves kincseket mutatnak be, valamint több mint 70 olyan tárgyat, amelyet az i.e. 14. században élt Tutanhamon sírjánál tártak fel. Látható lesz majd a fáraó arany szandálja is, amit múmiája kicsomagolásakor a lábán találtak. A régészek szerint a sarut a túlvilági életére készítették. Szintén a sírnál találták meg az arannyal és drágakövekkel kirakott kanópusz edényt, amely az uralkodó mumifikált belső szerveit tartalmazta.
A kiállítás egyik kuriózuma az a Tutanhamon sírjából származó óriási méretű szobor, amely a királyt fiatal férfiként ábrázolja. Ez a szobor eredetileg a halottas szentélyben állhatott. Látható egy különleges shabti szobor is, amelyet az előkamrában találtak. Ez akadályozta meg, hogy a túlvilágon munkára kényszeríthessék a fáraót.
A tárgyi emlékek mellett a tudományos kutatásban alkalmazott CT-felvételek is szerepelnek a bemutatón: így a fáraó első háromdimenziós képe is megtekinthető. Tutanhamon kincsei jelenleg Londonban láthatók, de korábban már bemutatkoztak Svájcban, Németországban és az Egyesült Államokban is. Ausztria korábban nem szerepelt a vándorkiállítás állomásai között.
A 2008. március 9-én nyíló és szeptember 9-ig látogatható kiállításra december 10-től lehet jegyeket rendelni a www.tut.khm.at honlapon, ahol minden szükséges információ az érdeklődők rendelkezésére áll.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap