Bocsánatot kértek a kitelepített németektől
2007. november 19. 08:00
Egy batyuval - címmel emlékkonferenciát tartottak a magyarországi németek 60 évvel korábbi kitelepítéséről a Parlamentben, ahol Szili Katalin házelnök bocsánatot kért a magyar állampolgárok kiűzetésért.
Korábban
Komplex módon emlékeznek
A felvonultatott ötven grafika, amelyeket az MTI archívumának korabeli fotói és az Országgyűlés Könyvtárában őrzött dokumentumok egészítenek ki, komplex módon idézik fel az egykori eseményeket. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke köszöntőjében kiemelte: `a megkövetés és a kibeszélés teszi lehetővé, hogy a fájdalmak batyuját letehessük és megbékéljünk`.
Szerinte Közép-Európában a társadalmi rendszerváltás tette lehetővé, hogy `erről a témáról egyáltalán beszélni lehessen`. `Az Alkotmány módosítása 1989 őszén megfogalmazott valamit, ami úgy szól, hogy a magyarországi és etnikai kisebbségek államalkotó tényezők, azaz mindenki egyenrangú állampolgár` - mondta. A kiállítás címével kapcsolatban rámutatott, hogy épp a Parlamentben hangzott el egykoron egy politikus szájából a magyarországi németekkel kapcsolatban: egy batyuval jöttek az országba, így egy batyuval kell távozniuk is.
"Bíztam benne, hogy eljön a pillanat, amikor ezt kibeszélhetjük magunkból, tehetünk gesztust egymás felé, fejet hajthatunk azok előtt, akik ezt átélték, vagy hozzátartozói előtt" - emelte ki a házelnök. Hozzátette: a történelemben nem lehet meg nem történté tenni pillanatokat, viszont "lehet ezekben a pillanatokban hosszú idő távlatában olyan megbékélést találnunk a lelkünkben, ami talán új időket, új lehetőségeket teremthet a megbékélésre".
Schuth János, a Magyarországi Német Nemzetiségi Írók és Képzőművészek Egyesületének elnöke a hazai németek történelmét ismertette. Mint rámutatott, többségük a török hódoltság után érkezett az országba. A 18. század végére lélekszámuk meghaladta az egymillió főt, s virágzó kultúrát, iparművességet teremtettek. König Róbert kiállításával kapcsolatban kiemelte, hogy egy olyan alkotó munkásságát láthatjuk, aki metszetein, grafikáin "népcsoportunk történelmének művészi feldolgozásán fáradozik."
"A magyarországi németség mélypontját, s egyben a magyar-német együttélés katasztrófába torkollását már többször tematizálta" - emelte ki az alkotóval kapcsolatban Schuth János. A tárlaton felvonultatott ötven grafika címeit sorolva, Schuth János rámutatott, hogy ezek némelyike "megdöbbent, felkavar, gyászos emlékeket idéz" azokban, akik átélték a magyarországi németek 60 évvel ezelőtti elűzését, s az itthon maradottak meghurcolását.
A grafikai kiállításhoz kapcsolódóan bemutatják az Országgyűlés Könyvtárából őrzött korabeli dokumentumokat: a kitelepítendők névjegyzékét, könyveket, újságcikkeket. Az MTI archív fotói bemutatják az 1945. május 13-i, a sváb lakosság kitelepítését követelő ceglédi felvonulást, majd a németek 1946-os kitelepítését. A fényképeken látható a távozásra kényszerített családok készülődése, várakozásuk a békásmegyeri HÉV-állomáson. Némely fotó bemutatja az elhagyott portát, a hátrahagyott német javakat, az egyik - akkor propanga céllal készült - képen pedig matyó népviseletbe öltözött magyarok láthatók, akik a kitelepítettek házaiba készülnek beköltözni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap