Brit kommandósok rabolták el a nácik tudósait
2007. szeptember 10. 12:00
Korábban
Saját terveikhez igazították a német gazdaságot
1946 novemberében például három Bios-tag kopogtatott egy idős asszony ajtaján, hogy kiszedjék belőle a 4711. számú híres kölnivíz receptjét. Amikor az asszony rosszul lett, azzal fenyegették, hogy börtönkórházba viszik. Másnap felhívták, és újra próbálkoztak.
A ma 86 éves Julia Draper volt a T-Force egyetlen női és civil tagja, ő segített a német tudósok felkutatásában. Véleménye szerint az angolokat legalább annyira foglalkoztatta a náci hadititkok megismerése, mint a brit ipar versenytársának számító német szellemi tőke megkaparintása. "A legtöbb kérés a háborús irodától (War Office) érkezett, de iparvállalatoktól is kaptunk megbízásokat. Ezek a tudósok jelentős érdemeket értek el munkájuk során, sokat tanulhattunk tőlük." Elmondása szerint a tudósokat akaratuk ellenére tartották fogva, és szállították Angliába.
Az Angliába vitt szakemberek fizetést kaptak: minden tudós heti 15 shillinget kapott szükségletei fedezésére, az otthonhagyottakra azonban - legalábbis kezdetben - senki sem gondolt. 1946 májusában az angol katonai parancsnokság arra kérte a Biost, hogy gondoskodjon a családokról is. 1946 októberében néhány amerikai parancsnok megtiltotta a T-Force-nak, hogy ellenszolgáltatás nélkül vigye el a szzakembereket az amerikai megszállási övezetből. Az angolok végül nagyobb fejadagokat és havi 250 kg szenet biztosítottak az elrabolt tudósok családjainak.
A különleges egységek azonban nem csak tudósokra vadásztak, hanem üzleti titkokra is. "Az angol gyáros megnevezi német versenytársát, és 'meghívja' Angliába (hogy önként jön, az erősen vitatható). Üzletről beszélgetnek, és a németet igyekeznek rábeszélni az üzleti titkok átadására. Ha vonakodik, akkor mindaddig ott tartják, amíg bele nem fárad abba, hogy nem térhet vissza a családjához, és elmondja, amit az angolok tudni akarnak. Így az angol üzletember kb. 6 fontért a német gazdaság legmélyebb titkairól is értesül" - panaszkodott 1947-ben Erich Klabunde, a német újságírók szövetségének vezetője.
A módszer értelmi szerzője Herbert Morrison volt. "A mostani körülmények között az a legfontosabb, hogy a saját gazdasági terveinkhez igazítsuk a német gazdaságot, nehogy szükségtelenül kellemetlen versenytárssá váljon" - mondta Morrison Clement Attlee miniszterelnöknek. A brit külügyminisztérium ugyan óvott attól, hogy "politikailag nem kívánatos" tudósok kerüljenek az Egyesült Királyságba, az ipar vezetői viszont nem riadtak vissza a volt nácik alkalmazásától sem.
Az angolokon kívül az oroszok is fel akarták használni a német tudósok szakértelmét. A franciák előnyös szerződésekkel csalogatták magukhoz a szakmunkásokat, az amerikaiak pedig állampolgárságot ajánlottak azoknak, akiket a legjobban akartak, pl. Werner von Braunnak, a V2 rakétaprogram vezetőjének, aki a Saturnus 5 megépítésével lehetővé tette a holdraszállást.
A német ipar kifosztása az ország újjáépítését veszélyeztette, ezért a brit külügyminisztérium 1947. június 30-ával leállította a programot. Ezután a német tudósok már alkalmazotti szerződést kaptak, azzal a kikötéssel, hogy soha nem beszélnek az élményeikről. A zömmel a repülőiparban, az űrkutatásban és a fegyvergyártásban foglalkoztatott tudósok közül jópáran Kanadába és Ausztráliába kerültek, később már mindenhová mehettek a Szovjetunió és Európa kivételével.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap