Urbanizációról mesél a budapesti HÉV
2007. augusztus 7. 10:00
Korábban
Az átszervezésektől a modernizációig
1900-ban épült ki a nagyiccei szárnyvonal, amely a rákosszentmihályi huroknál fordult vissza. 1913-ban ebből ágazott ki a Rákosokon, Újpesten és Angyalföldön át a Nyugati pályaudvarig vezető vonal. A ráckevei vonalat 1906-14 közt, az utolsó szakaszát csak 1976-ban villamosították. A hálózat ma 1000 V egyenárammal működik.A helyérdekű forgalom, a belvárost Csepellel és Ráckevével, Gödöllővel és Szentendrével összekötő vonalak 1968. január 1-jétől kerültek a BKV-hoz. A gödöllői HÉV belső végpontját 1970-ben tették a Keleti pályaudvartól az Örs vezér téri metró végállomáshoz. A hosszú gyalogos átszállási kapcsolat a szűk aluljárón át már építésekor elavult volt, mégis ezt a kevéssé utasbarát megoldást alkalmazták 1973-ban a Közvágóhídnál is, ahová visszahelyezték a ráckevei HÉV - korábban a Boráros térre került - végállomását.
A HÉV együtt fejlődött a várossal, az 1950-es évek iparosításai révén szerepe jelentősen nőtt, ekkor 93 millió utast szállított évente. Két évtized múlva a város környékén kialakuló lakótelepek lakosai mintegy 140 millióan vették igénybe. A 90-es évek utasszámcsökkenésének fő oka a gyors motorizáció volt, a városi vasutak ennek ellenére fontos szerepet töltenek be hazánkban is a belső és a környéki közlekedésben.
A tervek szerint a jövőben Budapest HÉV-vonalait valódi gyorsvasúttá építik ki és a metróhálózatba illesztik, így a szentendrei és ráckevei vonal föld alatti összekötését tervezik. Az elképzelésekkel kapcsolatban azonban jelenleg is folyik a vita a városvezetés és a civil érdekvédők között.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma, Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap