Világelsők voltunk ármányban és szerelemben

Friedrich Schiller gyors itthoni népszerűségét annak köszönhette, hogy a soproni protestáns ifjak közül számosan jártak a költő és drámaíró jénai történelem óráira. Sopron felvilágosult polgármesterének Lackner Kristófnak köszönhetően a városban már korán hagyománnyá vált a diákok külföldi taníttatásának támogatása. Így a 17. század közepétől kezdve egyre többen juthattak el a nyugat-európai nagy városokba.

Csatkai Endre, a neves helytörténész a Soproni Szemle 1959-es kiadásában arról is beszámolt, hogy Németországban, Jénában tanult Kis János, Sopron neves költője is, aki személyesen ismerte a német drámaírót. Sőt mi több, Schiller nevét gyakran ott találjuk a soproni költő és Kazinczy Ferenc levelezésében. Így nem csoda, hogy az ismert soproni irodalmár, Bárány Boldizsár, a Bánk Bán első bírálója is ápolta Schiller kultuszát.

A korabeli drámáknak fordítója is akadt a városban Dóczy Lajos személyében, majd őt az ugyancsak soproni diák, Ihász Imre követte, aki az első fővárosi magyar színtársulatnak is lefordította az Ármány és Szerelmet, akkor még Szövevény és Szerelem címmel.

Vértes Ilona "A soproni német színészet története" című munkájában azt is leírja, hogy az Esterházyak fertődi kastélyának udvari színházában már 1785-ben bemutatták az Ármány és Szerelmet, valamint a Fiesco-t, ezzel megelőzve a császárvárosi előadásokat is. Sopronban pedig az 1792/93-as évadtól öt Schiller-darabot tűztek műsorra, köztük a Haramiákat, a Stuart Máriát és a Don Carlos-t. Az 1800-as évek második felében már magyarul is játszottak ezeket a műveket a színészek. A Stuart Mária 1875-ös előadásában Jászai Mari alakította a főszerepet.

Az egykori költő kultusza sokáig élt: Sopron 1841-ben felavatott új színházában a mennyezeti freskódíszben együtt jelenítették meg Goethe és Schiller arcképét. Később pedig a Bécsi utca 25. szám alatti épületnek a Schiller csarnok nevet adták a soproniak.

(Múlt-kor/MTI)