Cserépdarabok rejtik a Maszada végső titkát
2007. július 26. 13:00
Korábban
Heródes palotájától a kincset értő sékelekig
Három terem foglalkozik Heródessel: az elsőben egy királyi lakomát láthatunk eredeti asztalneművel, valamint a vendégeknek felkínált ételek és italok leírásával. A második Cesarea kikötőjét mutatja be, amelyet Heródes építtetett, és amelyen keresztül a luxuscikkeket szállították. A harmadikban Heródes palotájának megmaradt oszlopai és színes faldíszítései láthatók, amelyekből képet kaphatunk a drága és fényűző épületről.
A felkelés i.sz. 66-ban történt kirobbanásakor zelóták, szikáriusok (nevüket a maguknál hordott tőrről kapták, amely latinul "sica") foglalták el a hegyet. Nekik állít emléket a múzeum többi terme bemutatva használati tárgyaikat, kézirataik maradványait, és azt a mintegy 4000 darab szövött anyagot, amely a száraz sivatagi éghajlatnak köszönhetően épségben megőrződött. A zelóták a felkelés alkalmából vert ezüst sékeleket is magukkal hoztak a Maszadára.
A sékeleken óhéber feliratok voltak: "Shekel Jisrael" és "Szent Jeruzsálem". Rajtuk van kiadásuk kelte is, amely összefüggésbe hozható a felkeléssel -az első évtől (aleph) az ötödik évig (hé). A második és harmadik évből több ezer pénzérme került elő, mivel azonban az utolsó év rövid volt (húsvéttól Tamuz 17-ig - vagyis július 3-ig - tartott, amikor a Templomban megszűnt a munka, és nem vertek több érmét), ebből az évből csak 20 érmét találtak. Ezek közül háromra Maszadánál bukkantak, ahová valószínűleg az elpusztított Jeruzsálemből ide menekülő felkelők hozták magukkal. Rendkívül ritka leletnek számítanak, amelyért a gyűjtők és a múzeumok vagyonokat fizetnének.
Szintén ritkaságnak számít az a katonai zsold kifizetését igazoló szelvény, amely a római hadsereget bemutató teremben látható. A szelvény tulajdonosa, Gaius Messius, a bejrúti Fabia nemzetséghez tartozó Gaius fia, akinek kiadásait levonták a fizetéséből. A fizetési igazolást papiruszra írták, és eddig csak egyetlen ehhez hasonlót találtak, azt is Egyiptomban. A katona feltehetőleg azokhoz a római katonákhoz tartozott, akik Josephus Flavius szerint megmászták a hegyet. Másnap, amikor a rómaiak behatoltak a várba "megpillantották a meggyilkoltak tömegét, nem örvendeztek, mint ahogy az ellenség pusztulásán örvendezni szokás, hanem csodálattal adóztak ily rengeteg ember hősi elszántságának és bátor halálmegvetésének."
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap