A szovjet államvédelem is használta a buchenwaldi tábort
2007. július 16. 16:00
Hetven éve, 1937. július 15-én állították fel a buchenwaldi koncentrációs tábort, a legnagyobb ilyen jellegű intézményt német földön.
Korábban
Mindenkinek amit megérdemel
Az első koncentrációs táborokat az angol-búr háború idején (1899-1902) a britek hozták létre. Példájukat azóta sokan, sokszor követték - a leghírhedtebbek azonban a múlt században a hitleri Németországban és a sztálini Szovjetunióban működtek.A nácik 1933-as hatalomra jutásuk után azonnal törvényt hoztak, amely lehetővé tette bárki korlátlan ideig való fogva tartását ítélet nélkül. A háború kezdetéig hat nagyobb koncentrációs tábor jött létre: Dachau (1933), Sachsenhausen (1936), Buchenwald (1937), Flossenbürg és Mauthausen (1938) és Ravensbrück (1939). Ezekbe főként a zsidó származásúakat internálták, de ide kerültek politikai ellenfeleik, homoszexuálisok, papok, cigányok és bűnözők is.
Buchenwald első 149 lakóját 1937. július 15-én szállították át oda a megszüntetett sachsenhauseni és lichtenburgi lágerből, számuk néhány hét alatt több ezerre duzzadt. A tábor a Weimar melletti Ettersbergben létesült és eredetileg így is nevezték, az itt fekvő erdőben gyakran időztek a német kultúra nagyjai, köztük Goethe. A náci propaganda azonban nem akarta, hogy a név bármilyen módon utaljon "a német szellem megtestesülésének" minősített költőfejedelemre, ezért már két hét múlva átkeresztelték a magyarul bükkerdőt jelentő Buchenwaldra. A tábor bejáratát a Jedem das Seine - mindenkinek amit megérdemel felirat díszítette.
Buchenwaldban 1937 júliusa és 1945 áprilisa között 250 ezer foglyot őriztek Európa szinte minden országából, s bár ez hivatalosan nem volt megsemmisítő tábor, mintegy negyedük, 56 ezer meghalt. Legtöbben az iszonyatos körülmények és az éhség miatt vesztették életüket, sokakat kivégeztek, megint mások az élő embereken folytatott orvosi kísérletek áldozatául estek, a tábor 1945 április kiürítésekor 12-15 ezer ember pusztult el. A rabok fűtetlen faházakban, emeletes priccsekben éltek, mindennaposak voltak a kegyetlenkedések, csuklójukra számot tetováltak, s a táborban működött krematórium is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap