Régészeti feltárás kezdődött a Hajógyári-szigeten
2007. június 18. 08:00
Június közepén megkezdődtek az óbudai Hajógyári-szigetre tervezett "Álomsziget" beruházáshoz kapcsolódó régészeti próbafeltárások - tájékoztatott az Aquincumi Múzeum.
Korábban
A feltárásokat vezető Havas Zoltán az MTI-nek elmondta, hogy a szerdán kezdődött kutatásokat három irányban folytatják. Az első valamelyest független a helytartói palotától: a Dunai limes, vagyis a római kori dunai védláncolat hiányzó elemeit kutatja.
Ilyen lesz: az épülő komplexum látványterve |
A kutatások másik irányával kapcsolatban kifejtette, hogy a limes láncolatához Pesten, a Rákospatak torkolatánál tartozik egy erődítmény, amit Transaquincum néven szoktak emlegetni. "Az 1870-es években a Duna szabályozása során kotortak ki, illetve mértek föl olyan római-kori cölöpöket, amelyekből egy facölöpökön nyugvó, a Hajógyári-szigetre vezető hídra lehet következtetni. Ennek a hídnak a becsatlakozását a szigethez, illetve az ehhez vezető utakat, és a további hidakat, amelyek Aquincum, Óbuda belterülete felé vezetnek, szeretnék megtalálni" - hangsúlyozta a régész.
Ismertetése szerint a kutatások harmadik iránya a helytartói palota közelségéből adódik. "Várható, hogy ehhez a komplexumhoz további kiszolgáló létesítmények, esetleg kertek, gazdaságok tartoznak" - mondta Havas Zoltán, aki szerint a feltárások várhatóan őszig tartanak.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.