Kőműves volt az angol trónörökös
2007. május 29. 11:00
Egy angol történész most megjelenő könyvében lehetségesnek tartja, hogy a York-ház egyik utolsó leszármazottja mégsem a Towerben halt meg.
Korábban
A két csontvázat II. Károly temettette újra a Westminsterben, ám az 1933-as exhumálás megdöbbentő eredménnyel zárult: kiderült ugyanis, hogy állati maradványok is vannak a csontok között.
A Leicesteri Egyetem kutatója, David Baldwin szerint azonban a gyerekek meggyilkoltatása csak spekuláció, mert az idősebbik herceg, Edward természetes halállal halhatott meg, míg Richárdot titokban az anyjához küldték, hogy ott éljen tovább.
Baldwin hamarosan megjelenő, The Lost Prince: The Survival of Richard of York (Az elveszett herceg: Yorki Richárd túlélése) című könyvében azt állítja, hogy miután III. Richárdot megölték a bosworthi csatában, a herceget titokban a colchesteri Szent János apátságba vitték, ahol 1550-ben bekövetkezett haláláig kőművesként dolgozott.
A kutató szerint a herceg mindvégig titokban tartotta identitását, mert attól félt, hogy a Tudorok biztosan kivégeztetnék. Érdekes adalék lehet, hogy VII. Henrik tróralépése után többször is ellátogatott az apátságba. "Szerintem volt valami a színfalak mögött, amit még most sem tudunk" - állítja Baldwin.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.