Újabb épületet véd az Óvás Egyesület
2007. április 18. 18:30
Az Óvás Egyesület egy 1875 körül épült, jó állapotú Wesselényi utcai ház védelmét szorgalmazza, mert a VII. kerületi önkormányzat a telket eladta egy vállalkozónak - mondták el a civil szervezet képviselői az épületben tartott tájékoztatón.
Korábban
Az Óvás Egyesület információi szerint az egyemeletes épület helyére a vállalkozó egy hatemeletes szállodát tervez. Egri Orsolya rámutatott arra, hogy ilyen esetekben a vállalkozók gyakran elkezdik bontani a házat, majd hatósági felhívásra leállnak, az épület ekkorra azonban már életveszélyessé válik, és erre hivatkozva immár jogszerűen folytathatja a bontást a beruházó.
Győr Attila, a KÖH védelmi osztályának vezetője az MTI-nek elmondta: a hivatal dönt az épület végleges védelméről szóló minisztériumi felterjesztéssel kapcsolatban. Hozzátette: az épületben már készítettek értékleltárt, a további lépésekről pedig egyeztetnek a VII. kerülettel. Az ideiglenes védelem hatályba lépésétől csak a KÖH adhat ki az épületre építési engedélyt - szögezte le az osztályvezető.
A Wesselényi utcai ház lépcsőházában látható kovácsoltvas lépcsőkorlát angyal mintázata ritkaságnak számít, a mély telek területén a kétlakásos házon kívül egy régi fegyverműhely épülete áll, amely évek óta üres. Az Óvás Egyesület azt szorgalmazza, hogy a fővárosban egységes rendezési terv szülessen a régi, megőrzésre érdemes épületekkel kapcsolatban.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap