Tüntetés a Király utca 40.-ért
2006. február 15. 09:00
Több tucat embert vonzott tegnap délután a Király utca 40. elé a több civil szervezet - köztük az ÓVÁS! Egyesület, az Élőlánc Magyarországért, valamint a városvédők - felhívása, amely a klasszicista lakóház megóvása érdekében hirdetett összefogást - írta N. Kósa Judit a Népszabadságban.
A kiürített épület előtt megjelent Konrád György író és Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke is. Varga elmondta: a KÖH a közigazgatási hivatalhoz fordult a bontás ellen, de azt a választ kapta, hogy a jogerőre emelkedett határozat ellen `az idő múlása miatt` már nincs mit tenni. A KÖH erőnek erejével nem akadályozhatja meg a pusztítást.
A KÖH annak ellenére csak napokkal ezelőtt szerzett tudomást a bontás tervéről, hogy három különböző jogcím is kapaszkodót kínálna a Király utca 40. alatti klasszicista bérház megmaradására.
A bérházat egyrészt védi a kora: a műemlékes gyakorlat szerint minden, ami 1875 előtt épült, eleve érdemes a fennmaradásra, márpedig Hild József 1844-ben tervezte meg az akkori Pest főutcáján álló házat (az épületet a 20-as években háromemeletessé bővítették). Másrészt útjában állna a bontásnak a városrész műemléki jelentőségű terület besorolása. 2004 őszén, amikor a bontási határozat megszületett, a Király utca vonaláig már élt a régi pesti zsidónegyedre kimondott ideiglenes védelem, most pedig, hogy a határozat jogerőre emelkedett, lassan egy éve hatályos a világörökségi terület szabályozása és műemléki jelentőségűvé való besorolása. Ez azt jelenti, hogy az örökségvédelmi hivatal hozzájárulása nélkül egyetlen házat sem lehet lebontani. Ezt erősíti a harmadik ok: az épülettel szomszédos ház egyedi műemlék, ami úgynevezett műemléki környezet státust ad a Király utca 40.-nek.
A teljes cikk a Népszabadságban
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.