Spiritiszta ellenfelei mérgezhették meg Houdinit
2007. március 26. 11:45
A mágus fivérének unokája a múlt héten jelentette be, hogy exhumáltatni akarja Houdinit, hogy kiderüljön, mi volt az 52 éves korában elhunyt illuzionista halálának valódi oka.
Korábban
Minden idők talán legnagyobb bűvésze, Harry Houdini 1874. március 24-én született Budapesten, Weisz Erik néven, egy rabbi fiaként. Erik Weisz egészen fiatalon, cirkuszi trapézmutatványokkal kezdte artista-pályafutását, majd 1882-es New Yorkba költözésük után show-műsorokban lépett fel - mérsékelt sikerrel. Művésznevét Jean-Eugène Robert Houdin francia mágustól kölcsönözte, akitől a legtöbb bűvésztrükköt látta.
Pályafutásának vége felé erőteljes kampányt folytatott a "hiszékenység vámszedői": a sarlatánok, gondolatolvasók, szellemidézők és általában a "természetfeletti" trükkökkel operáló szélhámosok ellen. E témában két könyvet is írt. 1926-ban bekövetkezett halálát az okozta, hogy virtuskodásból hagyta magát keményen gyomorszájon vágni.
George Hardeen, Houdini testvérének unokája pénteken New Yorkban tartott sajtóértekezletén közölte: 81 évvel a mutatványos halála után most végérvényesen tisztázni akarja, hogy egy okkultista szekta mérgezte-e meg, vagy sem, bosszúból amiatt, hogy Houdini rendszeresen leleplezte kétes praktikáikat. A szakértői csoport tagja többek közt az a Michael Baden, aki tagja volt a John F. Kennedy és a Martin Luther King halálát vizsgáló bizottságoknak, valamint az a James Starrs, aki Jesse James és a "bostoni fojtogató", Albert DeSalvo exhumált tetemét vizsgálta.
Dr. Jim Starrs törvényszéki orvosszakértő Harry Houdini magyar származású amerikai szabadulóművész sírhelyét méri le New York Queens negyedében |
A Houdini titkos élete című, 2006-ban megjelent életrajzi könyvben a két szerző, William Kalush és Larry Sloman újból felébresztették a gyanút. Ők is azt írták, hogy leginkább a Spiritualisták nevű okkultista szervezetnek állhatott érdekében eltenni láb alól a műsoraiban őket folyton kipellengérező Houidinit. E szervezet egyik tagja Sir Arthur Conan Doyle, a Sherlock Holmes-történetek világhírű írója volt. A szerzőpáros idézi azt az 1924-es levelet, amelyben Doyle arról ír, hogy Houdini "pontosan azt fogja kapni, ami neki jár", s hogy úgy véli, "hamarosan mindenért megfizet". És két évvel később a tökéletes egészségi állapotnak örvendő Houdini már halott.
A szerzőpáros szerint a Spiritualisták az efféle esetekben többnyire a mérgezés módszeréhez folyamodtak, valószínűleg arzént használtak, ám az arzén évtizedekkel később is kimutatható. A szerzőpáros szerint továbbá sem zárható ki, hogy Houdinit egy kísérleti szérum ölte meg, amelyet egyik orvosa fecskendezett a szervezetébe egy detroiti kórházban. Noha Houdini komolyan vette a Spiritualisták halálos fenyegetéseit, testőrök nélkül utazott, legfeljebb Bess, a felesége kísérte.
Az exhumálást meglepő módon támogatja Anna Thurlow is, az okkultista szekta egyik médiumának, Margerynek a dédunokája. Állítólag egy 1924-es szeánsz alkalmával Margery, aki férjével együtt gyűlölte Houdinit, egy Walter nevű szellemet küldött hozzá, s ez halálos átkot szórt a mutatványosra. Anna Thurlow szerint az efféle képzelgésekben élő emberekkel óvatosnak kell lenni, és ha bármilyen bizonyíték szólna amellett, hogy Houdinit megmérgezték, akkor a végére kell járni az ügynek.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap