Meghal Jékely Zoltán költő
2004. szeptember 13. 12:06
Áprily Lajos fia Nagyenyeden született 1913. április 24-én. A kolozsvári református kollégium diákja volt három évig. 1929-ben apja úgy döntött, fiai jövője érdekében Budapestre települnek. A Lónyay református gimnáziumban érettségizett 1931-ben, majd az Eötvös Collegium tagjaként magyar-francia-művészettörténet szakon diplomázott 1935-ben a budapesti egyetemen. 1935-től a Széchényi Könyvtárban dolgozott, verseit a Nyugat, az Erdélyi Helikon, a Válasz és a Szép Szó közölte. Első kötetei - az Éjszakák, az Új évezred felé - az 1930-as évek közepén, végén jelentek meg. 1941-ben Kolozsvárra költözött, majd a II. világháború után Budapesten élt és alkotott. Verseskötetei mellett több regényt - Kincskereső, Zugliget -, valamint drámákat is írt. Igen jelentős műfordítói tevékenységet végzett; maradandó értéket képviselnek Dante, Racine, Shakespeare fordításai, és sokat fordított román költőktől is. Ő ültette magyarra Thomas Mann A kiválasztott című regényét. 1939-ben Baumgartner-, 1970-ben és 1979-ben József Atilla-díjat kapott, a Kossuth-díjat 1990-ben posztumusz kapta meg. Felesége Jancsó Adrienn előadóművész volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 12:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap