2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Xantus János lesz a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának vezetője

2004. szeptember 13. 12:06

1872. március 5-én nevezték ki a világhírű néprajz- és természettudóst, Xantus Jánost, a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának vezetőjévé. Ezt a napot tekintik a Néprajzi Múzeum születésnapjának.
A tudós ezt megelőzően Amerikában, majd Kelet-Ázsiában végzett gyűjtőmunát. Ez utóbbit egy osztrák-magyar expedició tagjaként, s onnan két és félezer tárggyal tért haza. Kinevezését az e tárgyakkal rendezett, nagysikerű kiállításának köszönhette. Az ő, és Reguly Antal, a másik nagy néprajztudós gyüjteménye képezte az új múzeum alapanyagát. A kinevezéssel azonban még nem oldódott meg a múzeum problémája. A gyűjteményt az első 15 évben a Nemzeti Múzeum ásványtárában helyezték el. Bővítésére és jobb elhelyezésére csak 1882-ben kerülthetett sor. Először az Ybl-féle Várkertbazárba költöztették, de az ottani elhelyezés végül is egészségtelennek, a gyűjtemény számára károsnak bizonyult. Ekkor a Nemzeti Múzeum közlében, egy Csillag utcai bérház egyik lakásában helyezték el. A mostoha körülmények ellenére a múzeum anyagából a Millennium egyik legsikeresebb látványosságát építették fel, a Városligeti Néprajzi falut. A múzeum a század elején, Semayer Vilibáld vezetése alatt újból virágzásnak indult, ekkor már 126 kiállítási helyiséget bérelt, s gyűjteménye is tovább gyarapodott. Ugyanakkor tovább folytatódott vándorútja is, 1925-ben a Népligetbe került. A II. világháború után a kiállításra szánt terület egyre fogyott, a gyűjtést és tudományos munkát a nemzetietlen politika kifejezetten akadályozta. A jelenlegi épület, az egykori Kuria palotája pedig éppúgy alkalmatlan a sok tízezer darabból álló gyűjtemény elhelyezésére és megfelelő kiállítására, mint a múzeum előző "otthonai".

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár