A római uralom alatt is fennmaradt a gall istenek kultusza
2007. január 31. 13:15
Egy Normandiában nemrég felfedezett sírlelet új kérdéseket vet fel Franciaország római hódításával kapcsolatban.
Korábban
Páratlan és rejtélyes gall sírlelet
A 3. századi, rituális emberi és állati maradványokat tartalmazó sírt a francia régészek Párizstól 80 kilométerre nyugatra, Evreux-ban találták meg. Eddig 40 ember és 100 ló maradványai kerültek elő, az egyik sírban például egy emberi koponyát temettek két lókoponya közé, mintha az egy óriás kagyló lenne. A 300 évvel korábbi gall sírokban mindez gyakori temetkezési forma volt, ám a római korból még sosem találtak ilyen sírokat.
Epona (a celta epo = ló szótól), gallus eredetű római istenség, mely aránylag későn jut érvényre (az írók közül Juvenalis említi legelőször). Védőasszonya volt a lótenyésztésnek és patronája a kocsisoknak, öszvérhajcsároknak és lovászoknak. A rája vonatkozó feliratoknak és szoborműveknek nagy része a szorosan vett Italián kívül a tartományokban, különösen a romanizált provinciákban vetődött fel (Gallia, Germania és a dunamenti provinciák, kivált Pannonia). Az istállókban képeit alkalmazták, azonkívül italáldozatokat és sertéseket ajánlottak fel neki. A talált képeken mint kellemes külsejű fiatal nő jelenik meg, körülvéve csikóktól (lovaktól és öszvérektől), melyek neki hizelkednek, vagy pedig lóháton ülő nő alakjában. (Forrás: Ókori lexikon, Franklin Társulat. Bp., 1902-1904) |
A gall hitvilág egy része a rómaiak korában is fennmaradt, ám hasonló leletet még sosem találtak. A következő két hónap során folytatandó ásatások a szakemberek szerint segíthetnek fényt deríteni a rejtélyre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20