Újult erővel követelik vissza az egyiptomi régiségeket
2007. január 23. 11:45
Zahi Hawass indítványozta, hogy a világ múzeumai szolgáltassák vissza Egyiptomnak az onnan korábban elvitt kincseket.
Korábban
Kemény követelések a világ múzeumai felé
Nem ez az első alkalom, hogy Hawass hallatja hangját az ügyben: korábban már többször követelte a jogtalanul elvitt tárgyakat, sőt kérését az UNESCO-hoz is benyújtotta. Az Egyiptomi Régiségek Főtanácsa vezetőjének fáradozásai eredményeképp eddig közel 3500 lelet került vissza Egyiptomba, köztük I. Ramszesz múmiája az atlantai Michael C. Carlos Múzeumból és egy szarkofág az Exelon áramszolgáltató elnökétől. Hazájában véget vetett a műkincsek csempészésnek, és a büntetés szigorítását helyezte kilátásba az illegális kereskedők számára.
Hawass kampánya azonban komoly vitákat váltott ki, mivel a legtöbb általa visszakövetelt tárgy már jóval azelőtt a múzeumokba került, hogy 1970-ben egy nemzetközi egyezmény megszigorította a régészeti leletekkel való kereskedelmet. "Ezek a régészeti emlékek nagy szolgálatot tesznek azzal Egyiptomnak, hogy külföldön vannak kiállítva. Serkentik a turizmust, pénzt hoznak az országnak és a kultúra nagykövetei. Csak azért visszavinni őket, hogy Egyiptomban legyenek, nem a legjobb ötlet" - vallja Kent Weeks egyiptológus.
Sok szakértő azzal sem ért egyet, hogy Hawass törvényesen visszakövetelheti a világ vezető múzeumaiban található öt felbecsülhetetlen értékű kincset: a rosette-i követ, az ókori hieroglifák megfejtésének kulcsát (British Museum, London), Nofertiti legendás mellszobrát (Egyiptomi Múzeum, Berlin), a denderai templom mennyezetén talált zodiákust (Louvre, Párizs), Ankhaf mellszobrát (Képzőművészeti Múzeum, Boston) és Hemiuni, a nagy piramis építőjének szobrát (Roemer-Pelizaeus Múzeum, Hilesheim, Németország).
A szakértők azzal érvelnek, hogy ezeket a darabokat még évtizedekkel ezelőtt vitték ki az országból, amikor a külföldi látogatóknak még szabad volt hazavinni a leleteket, a múzeumok pedig megőrizték és népszerűsítették az egyiptomi kultúrát. "Egyiptom nem követelheti vissza a 150 évvel ezelőtt szerzett leleteket. Ez teljes képtelenség" - mondja Dietrich Wildung, a berlini Egyiptomi Múzeum igazgatója.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap