Meggyilkolják Raszputyint
2004. szeptember 13. 12:06
Grigorij Jefimovics Novik paraszti származású volt. 1904-től különböző vallási szektákhoz csatlakozva, mint `szent ember` kolostorról kolostorra vándorolt, majd Pétervárra érkezve bejutott a legmagasabb társadalmi körökbe. 1905-ben Alekszandra Fjodorovna cárné kérésére a cári udvar is befogadta, ahol a hírhedt kalandor szinte hihetetlen befolyást gyakorolt a cári házaspárra. Tőle várták a hemofíliában szenvedő cárevics gyógyulását, s amikor a kisfiú állapotában némi javulás állt be, a kalandor `csodatevő` híre a legmagasabb helyen is megerősítést nyert. Egyre növekedett befolyása, s egyetlen szavára a cár minisztereket és tábornokokat menesztett. Az orosz főnemesség körében azonban mind nagyobb elégedetlenséget keltett a félanalfabéta szélhámos petrográdi garázdálkodása, ezért elhatározták: elteszik láb alól. Feliksz Juszupov herceg több társával karöltve meghívta palotájába a kegyencet és 1916. december 30-án agyonlőtte. Holttestét a Névába dobták, de a cárné kihalásztatta és eltemettette. Az 1917 februári forradalom után koporsóját Cárszkoje Szeloban megtalálták és a holttestet elégették. A merénylőket egyébként nem vonták felelősségre. Juszupov herceg Franciaországba távozhatott, s 1967-ben bekövetkezett haláláig ott is élt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap