Örökségvédelmi példakép lehet a megújult Hiemer-ház
2006. december 7. 15:00 Lukácsi Attila
A felújítás a műemlékvédelem számára mintaként, míg a régi épületek új funkcióval történő hasznosítására példaként szolgálhat.
Korábban
Szerencsés helyen álló épület
Székesfehérvár egyike a legrégibb magyar városoknak. Hajdanán a koronázásokon kívül itt zajlottak a királyi esküvők és temetések is. Hangulatos belvárosában számtalan műemlék tanúskodik a gazdag történelmi múltról. Közülük is talán a legismertebb a magyar királyok temetkezési helyéül szolgáló bazilika romja. Ezúttal a város épített örökségének másik gyöngyszemét, a Hiemer-házat mutatjuk be.
A felújítás előtt |
A Hiemer-házat először 1688-ban említik: Antonio Caraffa osztrák lovassági tábornok ekkor foglalta vissza a várost a törököktől, és ekkor került sor a lerombolt épületek újjászentelésére. Mai formájában a XVIII. század második felében épült ki, az egymáshoz kapcsolódó szárnyak gyakorlatilag egyszerre készültek el. A házegyüttes teljes neve Hiemer-Font-Caraffa ház. A Font (eredetileg Pfund) család kereskedelemmel foglalkozott, míg a Hiemerek a hentes és mészáros mesterséget űzték. A Hiemerek főbírót is adtak a XVIII. században a városnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap