A norvég keresztapa lopatta el a Munch-képeket
2006. december 4. 17:00
Noha a bíróság már több személyt elítélt Edvard Munch 2004-ben látványosan elrabolt, majd idén titokzatos körülmények között újra előkerült két festményének ügyében, az oslói rendőrség csütörtökön bejelentette: újabb feltételezett tettes személyét azonosították - de az illető már halott.
Korábban
Edvard Munch norvég expresszionista festő (1863-1944) A sikoly és A Madonna című világhírű képeit 2004. augusztus 22-én az oslói Munch-múzeumban fényes nappal, a látogatók szeme láttára álarcos rablók emelték le a falról és vitték el, sakkban tartva az őröket.
A megkerült képek |
A csütörtöki bejelentés arra utal, hogy időközben a rendőrség feltehetően kiderítette, ki volt a második álarcos képrabló. Az Aftonbladet című lap online kiadása szerint egy 27 éves férfiról van szó, akinek telefonját a rendőrség lehallgatta. A férfi valakinek elmondta az egyik telefon-beszélgetés során - értesült az Aftonbladet -, hogy a képrablásra David Toska, az alvilág ismert, jelenleg is börtönben ülő figurája adott megrendelést, amint azt a rendőrség már korábban is feltételezte.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.