Bakonybéli blogoló bencések a Magyar Nemzeti Múzeumban
2006. december 1. 14:30
Kert a falak mögött címmel új időszaki kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Múzeumban. A tárlat a bakonybéli bencés szerzetesközösség életét mutatja be.
Korábban
A tizenkilencedik században itt élt bencés apát, Guzmics Izidor kora ízlése szerint fallal körülvett hatalmas angolparkot alakított ki a Szent Mauríciusz monostor mellett. A béli kolostorkert az a hely, ahol a bencés szerzetesközösség él - olvas, imádkozik és dolgozik. Mindennapjaikat a napi ötszöri közös zsolozsma tagolja. Korántsem remete életforma az övék, hisz életközösségben élnek és szoros kapcsolatot tartanak a rend más közösségeivel és a faluval. Igénybe veszik a modern élet vívmányait: honlapjukat pár naponta frissítik, sőt InfoBloggal is rendelkeznek!
Az időszaki kiállítás az ún. Kiállítási Domino 2006 sorozatba illeszkedik. Ez a tizenkét részből álló kezdeményezés a Néprajzi Múzeumban rendezett Műanyag című tárlattal indult el. A közelmúlt, sőt a jelen tárgyi környezete az elmúlt két évtizedben a nemzetközi muzeológiai gyakorlatban elfogadott témává vált. A kiállított tárgyakra való ráismerés, vagyis az érintettség az, mely ezeket a kiállításokat oly vonzóvá teszi a látogatók előtt. A Nemzeti Múzeum egy olyan archaikus életforma bemutatására tesz kísérletet, amely ugyanakkor minden ízében modern is.
A tárlat gerincét a kiváló fotóművész, Asztalos Zoltán egy év során készített fotósorozata adja. A képeken megjelennek a közösség hétköznapjai és ünnepei. A gyógynövénykertészet bemutatása hálás téma, a látogatók "végigkövethetik" a növények útját a kertből a szárítópadlásra, majd a tasakokba illetve a konyhán keresztül az üvegekbe. (A "Lacrima Günteri" nevű likőr nagy népszerűségnek örvend.) A Múzeum kiállítási gyakorlatától eltérően ezúttal tehát egészen hétköznapi tárgyak, teászacskók és lekvárosüvegek is helyet kapnak a tárlókban.
Hagyományosabb kiállítási tárgyaknak tűnnek Anzelm testvér műtárgymásolatai. Különösen szépek azok a talpas keresztek, melyek egyik oldalát a megfeszített Krisztus, a másikat csiszolt féldrágakő ékesíti. A jeruzsálemi és a kijevi zarándokkereszt elsősorban archaikus ábrázolásmódja miatt érdemel figyelmet. Bakonybél hiteleshelyi pecsétje és a helyszínen talált középkori padlótégla töredékek rekonstrukciója a hely szellemét idézik és egyben a monostorban folyó munka sokszínűségét is jelzik.
A szerzetesek életét megörökítő fotósorozat és a munkájukat reprezentáló "termékek" mellett néhány jól megválasztott használati tárgy, többek között jellegzetes öltözékük és a közös étkezések alkalmával használt mázas kék cserépedények is helyet kapnak az anyagban. Mohi Sándor Jelek - a bakonybéli szerzetesek című dokumentumfilmjének (2006) vetítése gazdagítja a béli monostor hét- illetve másfélezer éves életformáját bemutató kiállítást.
A kiállítás 2007. február 28-ig látható a Pulszky-teremben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.