Középkori műkováccsal gazdagodott az Iparművészeti Múzeum
2006. november 16. 13:15
A "középkori műkovács" 1885-ben készült, közel két méter magas figurája eredetileg a kovácsoltvas munkákat készítő Jungfer-cég Berzsenyi utcai üzemének oromfalát díszítette.
Korábban
Épületplasztikus a maszkabálban
A kiegyezést követő gazdasági fellendülés korában Budapest szinte valamennyi jelentős köz- és magánépületének épületplasztikai díszítését a Jungfer-műhely kivitelezte. (Vigadó (1873), Várkert Bazár (1875), budavári Királyi Palota (1875, 1896-1905), Operaház (1884), Keleti pályaudvar (1884), Wenckheim-palota, ma Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (1887), Országház (1894 és1900), Műcsarnok (1895), Gresham Biztosító Társaság palotája (1905) és számos Andrássy úti bérpalota.)
1882-ben Munkácsy Mihály tiszteletére a régi Műcsarnokban (ma Képzőművészeti Egyetem) jelmezes művészbált rendeztek. A meghívottak közt volt Jungfer Gyula is erre az alkalomra készült jelmezben. Öltözéke feltehetően hatott Fessler Leóra a középkori műkovács 1885-ben az Országos Kiállításon is bemutatott, majd a cég épületén elhelyezett alakjának megmintázásakor.
A Jungfer-cég több mint kétszáz épületplasztikai munkáját, terveit, sőt saját gyűjteményének néhány darabját is az Iparművészeti Múzeum őrzi. Ezekhez társul most ez az egyedülálló alkotás, melyet a második világháborút követően több évtizeden át az utódcégek (Fémmunkás Vállalat, Kandeláber Rt., TUNGSRAM-Schréder Világítási Berendezések Rt.) őriztek.
A kamarabemutató november 14-től látható a múzeum előcsarnokában.
(Múlt-kor/Iparművészeti Múzeum)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap